MOL Liga: Miskolc és Érsekújvár csap össze a döntőben


-A A+

A friss magyar bajnok, alapszakaszgyőztes Miskolci Jegesmedvék és a címvédő Érsekújvár csapata vasárnap kezdi meg a jégkorong MOL Liga döntősorozatát.

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban a borsodiak élvezik a hazai pálya előnyét, azaz náluk lesz az első két felvonás, és szükség esetén az ötödik és hetedik mérkőzés is.

A Jegesmedvék az elődöntőben 4-0-ás összesítéssel búcsúztatták a tavalyi ezüstérmes brassóiakat, míg az érsekújváriak 4-1-gyel bizonyultak jobbnak a Dab.Doclernél. A Miskolc azzal lett fennállása során először magyar bajnok, hogy a MOL Ligában a legelőkelőbb helyen zár a magyar indulók között.

Az alapszakaszban a két csapat hatszor találkozott egymással, s  mind a hat mérkőzést a Jegesmedvék nyerték. A hazai meccseken 7-5-re, 5-2-re és 5-1-re diadalmaskodtak, míg Érsekújváron mindhárom találkozó ráadásban dőlt el, kétszer büntetők döntöttek (mindkétszer 4-3), egyszer pedig hirtelen halálban győzött a Miskolc 6-5-re.

A döntő menetrendje:

  • 1. mérkőzés: vasárnap, 19.00: Miskolci Jegesmedvék-Érsekújvár
  • 2. mérkőzés: szerda, 19.00: Miskolci Jegesmedvék-Érsekújvár
  • 3. mérkőzés: március 13., péntek, 18.30: Érsekújvár-Miskolci Jegesmedvék
  • 4. mérkőzés: március 14., szombat, 19.00: Érsekújvár-Miskolci Jegesmedvék
  •     ha szükséges:
  • 5. mérkőzés: március 16., hétfő, 18.30: Miskolci Jegesmedvék-Érsekújvár
  • 6. mérkőzés: március 18., szerda, 18.45: Érsekújvár-Miskolci Jegesmedvék
  • 7. mérkőzés: március 20., péntek, 18.45: Miskolci Jegesmedvék-Érsekújvár







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X