Progym: egy győzelemre a döntőtől


-A A+

Emberére talált a hokicsillag a Progym csapatában, 0-2-es haldokló pozícióból állt talpra és vitte a mérkőzést a győzelemig a gyergyószentmiklósi csapat. Az ötödik, mindent eldöntő mérkőzést Galacon rendezi a Steaua hétfőn.

Egyenlített a Progym az elődöntőben. Miután a Steaua az első két meccset Karcfalván megnyerte, a gyergyói piros-fehérek is egymás után két mérkőzést nyertek hazai pályán, óriási szurkolótábor előtt. Csütörtökön és pénteken is 4-2-es eredménnyel beállították a párharc 2-2-es eredményét, most már csupán egy nyert mérkőzés választja el a döntőbe jutástól mindkét csapatot.

Nehezen indult a péntek esti mérkőzés a Progym számára, a Steaua már a meccs első harmadában 0-2-re állította az eredményjelző táblát. A harmadik harmadban a játékosok megadták a szurkolóknak, amire vártak: sorban négy gól talált be a csillagok kapujába.

Kiricsenko indította a sort, majd Novak lövése után szinte szétrobbant a lelátó a szurkolók őrjöngő tapsviharától. A játékosokra doppingként hatott a bíztatás, az utolsó négy percre jégre álló Nyerges két góllal is meghálálta szerény játékidejét.

Gyergyószentmiklósi Progym – Bukaresti Steaua 4–2 (0–2, 0–0, 4–0). A párharc 2–2-re áll.

A bukaresti ellenfél úgy jégen, mint a hazai pályán szervezett mérkőzésekkor, mindent megtett annak érdekében, hogy kedvét szegje a játékosoknak és a szurkolótábornak. A játék alatt durva szabálytalanságokkal próbálták elterelni a győzelemre éhes gyergyói csapat figyelmét, csakúgy, mint a Csíkkarcfalván rendezett mérkőzések alatt visszafogni a szurkolók lendületét, korlátozva a bejutásukat a találkozókra.

Bár a gyergyói klub vezetősége, a karcfalvi pálya működtetői, de a Hargita megye önkormányzatai is mindent megpróbáltak, hogy a Steauát jobb belátásra bírják, a karcfalvi mérkőzéseket a bátorító hokirajongók lelkes tábora nélkül játszodta végig a Progym. A házigazda Steaua ugyanis nem járult hozzá a jegyárusításhoz, de még azt sem engedélyezte, hogy a csarnokon kívül vetített formában nézhessék az érdeklődők a mérkőzéseket.

A szurkolók azonban mindent bepótoltak a gyergyói mérkőzéseken, a jégpálya befogadó képességét maximálisan kihasználva legalább kétezren vettek részt a meccseken.

Az utolsó, mindent eldöntő mérkőzést a Steaua Galacon rendezi. A Progym szurkolótábora már javában szervezkedik, autóbuszt, vagy igény esetén buszokat is indítanak a hétfő esti mérkőzésre.

Irány Galac!

A Progym szurkolói autóbuszos utazást szerveznek Galacra, a Steaua elleni elődöntő utolsó, mindent eldöntő mérkőzésére. A meccset a Steaua kérésére tették át a Duna partra, azért, hogy lehetőleg minél kevesebben szurkolhassanak a piros-fehéreknek, mert félnek a gyergyói nézők hangjától. Tudják, a szurkolók hangja mekkora erőt ad a Progym-játékosoknak. Éppen ezért lenne fontos, hogy minél többen ott legyünk Galacon. A Progym-Steaua meccs hétfőn este nyolckor kezdődik, előtte azonban lehetőség lesz megnézni a fél hatkor kezdődő Galac-Brassó összecsapást is. A mérkőzésekre ingyenes lesz a belépés. Az útiköltség 60 lej személyenként.  Az utazásra jelentkezni a 0745-327978-as telefonszámon kell, legkésőbb vasárnap este 5 óráig. Az autóbusz hétfőn reggel fél tízkor indul a gyergyószentmiklósi művelődési ház elől. A csapatnak nagy szüksége van a biztatásra, legyünk ott minél többen Galacon is! – áll a szerkesztőségünkbe is eljuttatott hirdetésben.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X