Keddi BL-meccsek: Monaco-Arsenal, Atlético-Bayer


-A A+

Két visszavágót rendeznek kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: a Monaco kétgólos előnyben (3–1) fogadja az Arsenalt, a Leverkusen egygólos győzelem (1–0) birtokában kezd az Atlético Madrid otthonában.

MONACO–ARSENAL

A 3–1-es hazai vereség, illetve az európai kupamúlt tükrében valóban egészen kimagasló, ritkán látott (még ha nem is példa nélküli) teljesítmény szükséges ahhoz, hogy az Arsenal valahogy kiejtse a Monacót.

 A BEK, illetve a BL eddigi történetében mindössze egy csapatnak sikerült hazai 3:1-es vereség után továbbjutnia, mégpedig az Ajaxnak, amely az amszterdami zakót követően 3:1-re nyert Lisszabonban, a Benfica ellen. 

Bár az Arsenal a hazai égés óta mind a négy tétmérkőzését megnyerte, nem tűnik valószínűnek, hogy a Monaco eltékozolja az előnyét. Persze egy korai gól vagy kiállítás nagy lökést adhatna a vendégeknek (ezekre azért ne vegyünk mérget).

Az is bizakodással töltheti el a hazai drukkereket, hogy az első meccsről hiányzó Ricardo Carvalho mellett a hétvégi bajnokit kihagyó csapatkapitány, Jérémy Toulalan, az első meccsen gólt szerző Geoffrey Kondogbia és Yannick Ferreira Carrasco is edzésbe állt.

Emellett előnyükre válhat, hogy az Arsenal többször bizonyította az idényben, hogy az óvatosságot sutba dobva is tud támadni, amit az ellenfelek gyakorta megbüntettek. Sokan emlékezhetnek például az Anderlecht elleni BL-csoportmeccsre, amelyet háromgólos előnyről „sikerült” döntetlenre hoznia.

ATLÉTICO MADRID–LEVERKUSEN

Magabiztosan, reménnyel telve indulhatott Spanyolországba a Leverkusen. A német együttes nagyszerű kontrajátékának köszönhetően 1–0-ra győzött hazai pályán az Atlético Madrid ellen, s előnyből várhatja a nyolcaddöntő visszavágóját.

A győzelem nagy bravúrnak számít, a Bayer azt megelőzően ugyanis háromszor próbálkozott a legjobb tizenhat között, és időrendben a Liverpool, a Barcelona és a PSG is kettős győzelemmel gázolt át az együttesen, méghozzá 22–5-ös gólkülönbséggel – tehát volt min javítani.

Ami az Atlético elleni visszavágót illeti, a két csapat formáját tekintve nincs mitől tartania a Leverkusennek. Roger Schmidt legénysége a legutóbbi öt mérkőzésén – közte egy hosszabbításos Német Kupa-találkozón – egyetlen gólt sem kapott, míg a spanyolok a legutóbbi négy összecsapásukon mindössze egyet szereztek.

Az Atlético persze aligha adja olcsón a bőrét, főleg hazai pályán. A madridiak a Vicente Calderón Stadionban legutóbbi ötvenkét mérkőzésükből mindössze hármat veszítettek el (Real Madrid, Villarreal, Barcelona), bő egy hónappal ezelőtt a Real Madridot 4–0-ra verték meg, vagyis a Leverkusennek valóban minden erejét latba kell vetnie, ha meg akarja tartani a Németországban szerzett egygólos előnyét.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

  • 21.45: Atlético Madrid–Bayer Leverkusen (
  • 21.45: Monaco–Arsenal 







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X