Férfi kézi: történelmi tettet vitt véghez a Székelyudvarhelyi KC
Történelmi tettet vitt véghez a Székelyudvarhelyi KC, azzal, hogy bejutott a Challenge Kupa elődöntőjébe. Kettős győzelemmel búcsúztatta a ZTR Zaporizzsját.
Nyolcgólos előny tudatában indíthatta a Székelyudvarhelyi KC a Challenge Kupa negyeddöntőjének visszavágóját az ukrán ZTR Zaporizzsja ellen. Fél lábbal ott volt a legjobb négy között, de a csapat tartani akarta az eddigi csodálatos mérleget, hogy hazai környezetben ne szenvedjen vereséget.
A mérkőzést jobban kezdték a vendégek, megragadták a kezdeményezést, fokozatosan alakítottak ki előnyt: 4–4-től kihasználták, hogy hét percig nem lőtt gólt ellenfelük, így a 17. percben 4–7 állt az eredményjelzőn. A szünetig még tettek hozzá egyet, 9–13 volt az állás.
A második félidő egy Zaporozzsja góllal indult – ekkor vezettek a legtöbbel, öttel. Összeállt a védekezés, Vladimer Rusia és a második félidőben beálló Mihalcea Andrei pillanatok alatt ledolgoztak a hátrányból. Az egyenlítés a csapatkapitánynak, Goran Kuzmanoszkinak jött össze 15–15-nél a 42. percben. Két minutumra rá pedig már vezettünk is – először e meccsen.
Innen már nem engedett teret az SZKC,a vége önfeledt ünneplés lett. 22–20-re nyert a Székelyudvarhelyi KC, ezzel pedig bejutott a legjobb négy közé az európai kupaporondon – fennállása során először.
A következő ellenfél a portugál Benfica lesz.
- 39251 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39253 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39254 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39255 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39256 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39257 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni