Eb-selejtezők: „Keserü” győzelmet arattak a románok


-A A+

Románia némi meglepetésre csak 1-0-ra tudta legyőzni a Feröer-szigetek csapatát, igaz, a vendégek mindössze egyetlen kaput eltaláló lövést eresztettek meg a meccsen.

A mérkőzés elején valóságos tűzijátékot tartottak Anghel Iordănescu tanítványai az északiak kapuja előtt, de Nielsen ekkor még hősiesen helytállt. A félidő derekán már nem hibázott a magyar gyökerekkel büszkélkedő csatár (nagyapja volt magyar), igaz, nem volt nehéz dolga, ugyanis egy lépésről lőtte a kapuba Alexandru Maxim kapufáról éppen elé csorgó, szabadrúgásból ellőtt labdáját: 1–0!

Megnyugodott a román csapat a vezetés megszerzése után, talán túlságosan is, de megtehette, mert a feröeriek csak lesgólig jutottak, szórványos támadásaik semmilyen veszélyt sem jelentettek. A hazaiak közül leginkább a jobbhátvéd, Paul Papp csipkedte magát, ám középtávoli lövései célt tévesztettek.

Nem pörgött fel a mérkőzés a pihenő után sem, de aztán három másodpercen belül négyszer is gólt szerezhettek volna a sárga mezesek, csakhogy Maxim, Papp (ő kétszer is próbálkozott) és Adrian Popa lövését is fogta a feröeri kapus. Nielsen a kapufára tolta később Keserü közeli próbálkozását – kényelmesen futballozva, alacsony színvonalú találkozón szerzett három pontot a román válogatott; de az is kellett a sikerhez a trikolóroknak, hogy a ráadás második percében Costel Pantilimon kiszedje a bal felső elől Jóan Edmundsson 17 méteres lövését.

Az F-csoport másik, 19 órakor kezdődő mérkőzésén az északír válogatott 2-1-re legyőzte Finnországot és ezzel tartja a lépést a román csapattal.

A Magyarország-Görögörszág összecsapás 21.45-kor kezdődött, félidőben 0-0 az állás.

AZ ÁLLÁS

  • 1. Románia                 5          4          1          –          7–1      +6        13
  • 2. Észak-Írország        5          4          –          1          8–4      +4        12
  • 3. Magyarország          4          2          1          1          4–3      +1        7
  • 4. Finnország              5          1          1          3          5–7      –2        4
  • 5. Feröer                    5          1          –          4          2–7      –5        3
  • 6. Görögország            4          –          1          3          1–5      –4        1 







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X