Két magyar csapat is ott lehet a férfi vízilabda BL hatos döntőjében


-A A+

Hat góllal, magabiztosan győzött a Szolnok Belgrádban, a Partizan vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblás sorozatának szerdai nyolcadik fordulójában. Sikerével a magyar csapat megerősítette vezető helyét csoportjában, amelyet ha megnyer, akkor egyből az elődöntőbe jut. Nehezebb helyzetben van a másik magyar csapat, az Eger, de a hevesiek is továbbjutó helyen tanyáznak az A csoportban az abszolút favorit Pro Recco mögött.

Magabiztosan nyert Belgrádban, őrzi vezető helyét a SzolnokA Szolnok roppant gyengén kezdett: olyannyira, hogy a hatástalan támadójáték és a rossz védekezés következményeként három akciógóllal, majd sikeres büntetővel gyorsan elhúzott a szerb csapat (4-0). Bő két perc volt hátra az első negyedből, amikor Varga Dániel szépített, majd a magyarok egyik szerb légiósa, Zivko Gocic lőtt gólt (4-2).

A második nyolc percet Vámos Márton távoli bombagólja vezette be, majd a másik balkezes, Madaras Norbert egyenlített (4-4). A szintén szerb Milan Aleksic góljával a játékrész közepén már a Szolnoknál volt az előny, de gyors volt a felelet (5-5). Varga Dénes lökete, majd Vámos pattintása is célba ért, így kétgólos magyar előnynél következhetett a nagyszünet (5-7).

A folytatást Varga Dénes második és harmadik találata jelentette, majd Madaras pontos lövésével már 10-6-ra vezetett a Szolnok. A harmadik negyed végén még szépítettek a hazaiak (7-10), de a magyar csapat ekkor már érzékelhetően nyeregben volt.

Nem is hozott érdemi változást a befejező negyed. Varga Dénes negyedszer is betalált (7-11), aztán a Szolnok harmadik szerb légiósa, Stefan Mitrovic juttatta parádés mozdulatsorral kapuba a labdát (7-12), majd Varga Dénes volt ötödször is eredményes. Összességében roppant magabiztosan nyert 13-7-re a Szolnok, amely legközelebb április 18-án hazai medencében száll vízbe a német Spandau 04 ellen.

Újabb sikerével továbbra is továbbjutó helyen az Eger

Öt góllal nyert az Eger hazai medencében az olasz Brescia ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblás sorozatának nyolcadik fordulójában. Sikerével a magyar csapat nagy lépést tett afelé, hogy a már biztos csoportelső Pro Recco mögött megszerezze a továbbjutást jelentő második helyet.

A csoportjában a szerdai játéknap előtt második - tehát továbbjutó helyen álló - hevesiek nyertek ugyan 7-3-ra a Brescia vendégeként, ezzel együtt nehéz mérkőzésnek néztek elébe a szerdai visszavágón. 

A félelmeket azonban nem igazolta vissza az összecsapás, amelyen Erdélyi Balázs duplájával hamar 2-0-s vezetésre tett szert a magyar bajnokcsapat. Olasz szépítést követően Szivós Márton alakította 3-1-re, majd Hosnyánszky Norbert 4-2-re az állást. A nagyszünet előtt meglett a háromgólos előny is, miután a fiatal védő, Angyal Dániel emberelőnyös akció végén bevette a Brescia kapuját (5-2). 

Az 5-3-as egri vezetésről folytatódó mérkőzés harmadik negyedében ráijesztettek a magyar együttesre és híveire az olaszok, 5-4-re felzárkóztak, ám ezzel el is lőtték a puskaporukat. Előbb a délszláv légiós, Boris Vapenski, majd Lőrincz Bálint lőtt gólt (7-4), megtörve a Brescia ellenállását.

A vendégek amúgy is törékeny reményeinek a negyedik negyed elején végképp véget vetett Hosnyánszky, aki 8-4-re módosította az eredményt. A triplázó Erdélyi és a szerb Milos Cuk találatára az utolsó pillanatokban büntetőből jött válasz, de így is fölényesen győzött az Eger (10-5). A győzelemmel jó esélye maradt a magyar együttesnek a továbblépésre, azaz a Bajnokok Ligája hatos döntőjébe jutásra. 

Az Eger legközelebb április 18-án vív BL-meccset, akkor a biztos csoportelső olasz Pro Recco vendége lesz. 
 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X