Nepáli földrengés: nem tudtuk elérni Török Zsoltot


-A A+

Az M1 aktuális csatorna úgy tudja, magyar hegymászók is vannak a Mount Everesten, ahol lavinát indított el a Nepálban helyi idő szerint szombat dél körül bekövetkezett nagy erejű földrengésEgyikük, Török Zsolt aradi magyar hegymászó április 4-én indult el két társával Bukarestből, hogy egy nemzetközi expedíció tagjaként május közepén oxigénpalackkal feljusson a Föld legmagasabb hegycsúcsára. 

Az aradi alpinistát, akivel a múlt héten többször is kommunikáltunk, szombaton nem tudtuk elérni. A román hegymászó szövetség által kiadott közlemény szerint Török Zsolt az expedíciót vezető Dan Mazur társaságában az 1-es táborban tartózkodott a földrengés bekövetkeztekor.

Az indiatoday.in szerint a lavina súlyosan érintette az alaptábort, valamint az 1-es (Török Zsolték tartózkodási helye) és 2-es tábort, ahol  honlap szerint 18-ra nőtt az áldozatok száma.

Egy másik romániai mászó, Alexandru Gavan a következőket tweetelte: „Az Everest-alaptábort súlyosan érintette a földrengés okozta lavina. Futva menekültem a sátramból. Nincs semmi bajom. Sokan fenn vannak a hegyen". „Óriási katasztrófa. Az elsodort táborban kerestük és mentettük az áldozatokat. Sok a halott. Sokkal több a súlyosan sérült. Még több lesz a halott, ha nem kapunk sürgősen segítséget.”

Az M1 beszélt egy magyarul is tudó nepáli utazási tanácsadóval, aki elmondta, hogy ő négy magyar turistáról tud, akik a térségben tartózkodnak, de ők jól vannak.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak nincs tudomása arról, hogy magyar érintettje lenne a nepáli földrengésnek. A tárca sajtófőnöke, Menczer Tamás az MTI megkeresésére azt közölte: sem az Újdelhiben lévő magyar nagykövetségre, sem Budapestre nem érkezett segítségkérés, vagy olyan jelzés, hogy valakinek a kint lévő rokona bajban lenne. Hozzátette, hogy a követség öt Nepálban tartózkodó magyarról tud, de elképzelhető, hogy ennél több turista is van az országban.








EZT OLVASTA MÁR?

X