A Juventus lesz a Barca ellenfele a BL-döntőben


-A A+

A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján a Juventus 1-1-es döntetlent játszott a Real Madrid otthonában, így 3-2-es összesítéssel jutott a fináléba.

Az első negyedórában ugyan keményen egymásnak estek a gárdák, de komoly helyzete egyik együttesnek sem volt. A 17. percben Isco Evra mellett cselezgetett, majd 16-ról lőtt, de nem sokkal célt tévesztett. Egy perccel később Benzema tudott kilépni tisztán a balkötőben, de beadása a társ mögé érkezett.

A Juventus ezekben a percekben beszorult, Bale távoli lövésénél Buffon bravúrjára volt szükség. A 22. percben aztán Chiellini lökte fel a tizenhatoson belül James Rodriguezt, a megítélt büntetőt Ronaldo váltotta gólra. A 28. percben ismét a portugál lehetett volna főszereplő, az ötös sarkánál remekül csapta be védőjét, de lövés helyett passzolt, vesztére, mert a labdát még a levegőben lefülelték a vendégek. A félidő második felében a Juventus már képes volt átlátogatni a Real térfelére, de komoly gólhelyzet nem alakult ki a vendégek előtt. A 41. percben ismét Buffonnak kellett védeni, egy éles szögből leadott erős, lapos lövésnél ért le a sarokba tartó labdához.

A szünet után a Juventus határozottan, de higgadtan kezdett, és ennek gyorsan meg is lett az eredménye. Az olaszok néhány perc határozott nyomás után hibára késztették a hazai védelmet, amely csak asszisztált egy szabadrúgás után, az első meccsen is betaláló Alvaro Morata egyenlített, a királyiak nevelése ezúttal sem ünnepelte látványosan a találatot, amely már a Juventust hozta helyzetbe a továbbjutást illetően.

A gól után Carlo Ancelotti együtttese nekiesett a vendégeknek, és Bale révén hatalmas helyzetbe is került, de a walesi elől az utolsó pillanatban Pirlo mentett. A 69. percben egy formás támadás végén Marchisio nagy helyzetben a bal alsót vette célba, de Casillas hatalmas védéssel életben tartotta a királyiak reményeit. A 72. percben Ronaldo beadása után Bale a kapu torkából fejelt nem sokkal kapu fölé. Az utolsó negyedórában a királyiak folyamatosan nyomtak, de a Juventus előtt is adódott komoly gólhelyzet. 

A Juventus taktikusan megtartotta a továbbjutáshoz szükséges döntetlent, és ezzel bejutott a döntőbe, a torinóiak 12 évvel ezelőtt szerepeltek utoljára a Bajnokok Ligája fináléjában.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:

  • Real Madrid-Juventus 1-1 (Ronaldo 22., ill. Morata 57.)
  • Továbbjutott: a Juventus 3-2-es összesítéssel.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X