Sarapovának volt ellenszere a „futógép” Suarez-Navarróra


-A A+

Marija Sarapova nyerte a római salakpályás női tenisztornát, miután a döntőben három szettben legyőzte Carla Suarez-Navarrót.

A spanyol teniszező remek hetet fogott ki, az elődöntőben Simona Halepet verte fordulatos meccsen, ám a második kiemelt után a döntőben a harmadik már nagy falat volt. A finálé azonban jól kezdődött Suarez-Navarro számára, aki az első szettben brékelni tudta orosz ellenfelét, és így meg is nyerte az első felvonást.

A folyatásban azonban már az orosz klasszis akarata érvényesült, a második játszmában nagy csatában 7:5-tel egyenlített, majd a döntő szettben végleg felőrölte ellenfele ellenállását. Suarez-Navarro pályafutása kilencedik WTA-torna döntőjében szerepelt, és továbbra is csak egy tornagyőzelemmel büszkélkedhet. Sarapova ugyanakkor a döntőtől függetlenül biztosan előrelép hétfőn a női világranglistán, megelőzi Halepet, és fellép a második helyre Serena Williams mögé.

Az egy hét múlva kezdődő Roland Garrosra címvédőként készülő orosz sztár - aki 2 óra 35 perc alatt diadalmaskodott - korábban 2011-ben és 2012-ben ünnepelhetett a Foro Italicóban.

Róma, WTA-torna, döntő:

  • Sarapova (orosz, 3.)-Suarez-Navarro (spanyol, 10.) 4:6, 7:5, 6:1







EZT OLVASTA MÁR?

X