Kosár: két elbukott döntő után nyerte meg az Euroligát a Real Madrid


-A A+

Kilencedik trófeáját szerezte meg férfi kosárlabdázók legrangosabb európai kupasorozatában a Real Madrid – ráadásul mindezt hazai közönség előtt –, amely az Euroliga döntőjében 19 ponttal nyert az Olympiakosz ellen. A bronzérmes az orosz CSZKA Moszkva lett, miután fordulatos mérkőzésen győzött a török Fenerbahce ellen.

Az első negyed szűken a görögöké volt, ám a házigazdák a 20–9-re lehozott második negyeddel fordítottak, egyben nyerő helyzetbe hozták magukat. A folytatásban lényegében abból az előnyből éltek meg, amit a nagyszünetre szereztek. Igyekeztek ugyan felzárkózni a görögök, de amikor kellett, a spanyolok mindig megállították őket, és ismét megléptek lőtávolon kívülre. A hajrára nem maradt izgalom, ezt érezték a görögök is, akik már egyre kevésbé hittek a csodában. A Real ellenben belelkesült, a közönségnek is játszott, így a végére kiütésessé tette a győzelmét.

A Real Madrid legutóbb az 1994–1995-ös kiírásban diadalmaskodott, azóta viszont nem sikerült a trónra ülnie. Pedig a korábbi évtizedek sikereit felidézve 2013-ban és 2014-ben is döntős volt, ám mindkétszer kikapott. Előbb éppen az Olympiakosztól (100–88), tavaly pedig az izraeli Maccabi Tel Avivtól (98–86 – h.u.). A Realnál senkinek nincs több trófeája és döntős szereplése a kupában.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X