Xavi évi 10 millió euróért Katarba szerződik


-A A+

Csütörtökön várhatóan hivatalosan is bejelentik, hogy Xavi otthagyja a Barcelonát és Katarba szerződik.

A tervek szerint csütörtökön jelentik be hivatalosan, hogy Xavi, a Barcelona labdarúgója nyártól a katari al-Szadd együttesében folytatja pályafutását.

A katalánok 35 éves játékosa három évre szóló szerződést kötött egykori válogatottbeli csapattársa, Raúl korábbi klubjával, sajtóinformációk szerint idényenként 10 millió euróért. Emellett - amint arról ügynöke, Ivan Corretja nyilatkozott - a dohai Aspire sportakadémia munkájában is részt vesz majd, illetve ő lesz a 2022-es katari világbajnokság egyik nagykövete.

A világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját a katalán együttessel, a spanyol bajnokságban pedig - az idei sikert is beleszámítva - nyolc alkalommal végzett az élen. Még két trófea elhódítására van lehetősége a Barcelonával, amely május 30-án az Athletic Bilbaóval találkozik a Spanyol Kupa fináléjában, míg június 6-án a Juventus ellen lép pályára a BL-döntőben.

A középpályás 133 mérkőzésen szerepelt a spanyol válogatottban, és kereken 100 alkalommal hagyta el győztesen a gyepet, négy vb-n és három Eb-n vett részt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X