Kézilabda BL: elmaradt a bravúr, második a Veszprém


-A A+

A második helyen végzett az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a kölni négyes döntő vasárnapi fináléjában 28-23-ra kikapott a spanyol Barcelonától. A sorozat gólkirálya a magyar csapat szerb átlövője, Momir Ilic lett 114 találattal.

A katalán együttes remekül védekezett, és már a szünetben 14-10-re vezetett. Ezúttal elmaradt a Kiel elleni szombati elődöntő remek játéka. A folytatásban is csak felvillanásai voltak a fokozatosan fáradó magyar bajnoknak, amely egyszer még feljött 19-17-re, de nem bírta a hajrát.

A Barcelona kilencedik alkalommal győzött a BL-ben, illetve a jogelőd BEK-ben. Magyar részről változatlanul az 1982-es Budapesti Honvéd az egyetlen győztese a legrangosabb sorozatnak.

Tavaly is találkozott a két csapat Kölnben, a zárónapon, de akkor a harmadik hely volt a tét, és a katalánok vitatható körülmények között nyertek 26-25-re. Kieséses rendszerben, illetve helyosztókon eddig kivétel nélkül a spanyolok bizonyultak jobbnak. A Final Four 2010 óta íródó történetében egészen mostanáig csak német és spanyol csapatok jutottak a döntőbe, ezt a sorozatot szakította meg a Kiel szombati legyőzésével a Veszprém.

Bravúrosan védett a veszprémi kapus

Alilovic ott folytatta, ahol az elődöntőben abbahagyta: bravúros védéssel kezdte a döntőt, majd a gólkirályjelölt Ilic meglőtte a Veszprém történelmi, 400. gólját a Barcelona ellen. Az első öt perc kőkemény védekezése után elkezdtek potyogni a gólok, ebben inkább a katalánok jeleskedtek, két eladott labda után 4-2-re megléptek a 8. percben. A Veszprém az ex-barcelonás Nagy révén tartotta a lépést. Következett egy "ideges" szakasz, Nagyot, Morrost és Terzicet is kiállították.

Ebből 7-5-ös vezetéssel jött ki a Barcelona, és a bizonytalan támadások miatt időt kért a magyar bajnok. Ilic mértani pontosságú bombája kevés volt, mert változatlanul remekül zárt a spanyol fal. A katalánok jól mozgatták meg a veszprémi védőket, és a balszélső Sigurdsson sokszor sikerült ziccerbe hozni.

A 21. percben 9-6 volt az állás, amikor jó védekezésből két indításgólt lőtt a Veszprém. Az öröm azonban csak átmeneti volt, ugyanis a szünet előtti hajrában parádézott a Barcelona, és négygólos előnyre tett szert.

Szigorú román bírók

A fordulást követően Nöddesbót a cserepadról állították ki, ám az emberelőnyben nem sikerült csökkentenie a hátrányt a bakonyiaknak. Sőt, Sulicot is kiküldték a szigorú román bírók. Míg Saric ziccereket fogott, a másik kapuban Mikler nem sokszor találkozott a labdával. A 36. percben 17-12-re vezetett a Barcelona, ekkor jöttek a veszprémi cserék.

Gördülékenyebb lett a magyar bajnok játéka, és a 43. percben 19-17-et mutatott az eredményjelző. Nagy ebben a szakaszban is igazi vezér volt, Alilovic pedig sorra védte a lövéseket. Újabb emberelőnyben lehetett volna csökkenteni a különbséget, ám a játékvezetők sorozatban háromszor elvették a labdát a támadó Veszprémtől. Hatalmas fütty fogadta az ítéleteket.

Minden erejét mozgósította a magyar együttes, amely az utolsó tíz percet 22-18-as hátrányból kezdte. A fáradtság azonban kiütközött, és a hajrában már nem volt esély a feltámadásra.

Ezzel együtt a Veszprém parádésan szerepelt az idényben, és minden dicséretet megérdemel. Sikerült megnyernie a magyar szuperkupát, később pedig a regionális SEHA Ligát, a Magyar Kupát és a magyar bajnokságot, így négy trófeát is begyűjtött a BL-ezüstérem mellett.

Korábban, a 3. helyért: Kielce (lengyel)-THW Kiel (német) 28-26 (12-12)








EZT OLVASTA MÁR?

X