Roland Garros: Halep után Sarapova is kiesett


-A A+

A Francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének nyolcaddöntőjében ért véget a torna az orosz Marija Sarapova számára, miután két szettben kikapott a cseh Lucie Safárovától.

A legutóbbi három döntőben érdekelt, a 2012-es és 2014-es viadalt megnyerő Sarapova eddigi öt fellépéséből csak egyszer, még a legelsőn kapott ki Safárovától, ezúttal azonban már mindjárt a meccs elején brékhátrányba került (1:3). Innen még egyenlített (3:3), és miután ezt követően egyikük sem rontott már adogatóként, jöhetett a rövidítés. Ekkor viszont öt szettlabdához jutott a cseh játékos, és a harmadikkal már élt is (7:6).

A második felvonás elején ráadásul Safárová villámgyorsan ellépett 3:0-ra, eldőlni látszott a mérkőzés. A korábbi világelső orosz játékos azonban nem adta fel, és egyenlített (3:3), 5:4-es hátrányánál azonban ellenfele két meccslabdájából a másodikat már értékesítette (6:4).

Érdekesség, hogy a tavalyi döntős román Simona Halep már a második körben kiesett, így a 2014-es finálé egyik résztvevője sem jutott be a legjobb nyolc közé. Safárová ellenfele a negyeddöntőben a spanyol Garbine Muguruza lesz, aki két játszmában győzte le az olasz Flavia Pennettát.

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

  • Muguruza (spanyol, 21.)–Pennetta (olasz, 28.) 6:3, 6:4
  • Safárová (cseh, 13.)–Sarapova (orosz, 2.) 7:6, 6:4







EZT OLVASTA MÁR?

X