A kazahsztáni Almatiban zajló Universiadén résztvevő román sportolók szállását és ellátását a házigazdák fizetik – tette közzé Facebook-oldalán Adrian Socaciu, a Student Sport egyesület elnöke.
Babos Tímea három szettben kikapott a címvédő, hatodik helyen kiemelt Roberta Vincitől kedden a Szentpéterváron zajló, 710 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna első fordulójában.
Veres Szilárd a szezon hátralevő részében a Gyirmót FC Győrnél szerepelhet kölcsönszerződéssel – közölte Facebook-oldalán a Kolozsvári CFR labdarúgóklub.
A Reading Football Club hétfőn bejelentette, hogy leigazolta a Steauától Adrian Popát. A válogatott szélső 2020-ig kötelezte el magát az angliai együtteshez, amelynek Jaap Stam a vezetőedzője.
Ronald Kramer, az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) holland elnöke elismerően nyilatkozott a bukaresti román-holland női Eb-selejtezős esemény megszervezéséről.
Felkészületlen várja az év első bajnoki fordulóját a Marosvásárhelyi ASA labdarúgócsapata. A játékoshiánnyal küszködő erdélyi klubnál Darius Miclea erőnléti edző is pályára lépett egy edzőmérkőzésen.
Sorana Cîrstea sérülés miatt feladni kényszerült a japán Risa Ozaki elleni mérkőzést a tajpeji tenisztorna első fordulójában.
A világbajnoki címüket házigazdaként megvédő francia férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy nyilatkoztak, még soha nem játszottak olyan fantasztikus légkörben, mint a vasárnap véget ért tornán.
A vártnál simább győzelmet aratott (85:68) a Kolozsvári U-BT a Bukaresti Steaua ellen a férfi kosárlabda-bajnokság rangadóján és ezzel – négy fordulóval az alapszakasz vége előtt – 99 százalékban bebiztosította első helyét.
Az Australian Openen aratott vasárnapi győzelmével Roger Federer visszakerült a legjobb tíz közé a férfi teniszezők világranglistáján, amelyet továbbra is a brit Andy Murray vezet.
A házigazda francia válogatott 33-26-ra legyőzte a norvég csapatot a 25. férfi kézilabda-világbajnokság vasárnapi döntőjében Párizsban, ezzel megvédte címét.
A végjátékban szerzett góllal mentette döntetlenre sevillai kiszállását az FC Barcelona labdarúgócsapata.
Roger Federer győzelmével ért véget vasárnap az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyes kiírása. A svájci ötszettes mérkőzésén nyert a melbourne-i döntőben nagy riválisa, Rafael Nadal ellen.
Nem történt meglepetés az Australian Open női döntőjében, Serena Williams legyőzte Venus nővérét szombaton a melbourne-i Rod Laver Arénában.
A norvég férfi kézilabda-válogatott hosszabbítás után 28:25-re legyőzte az Európa-bajnoki bronzérmes horvát csapatot a franciaországi világbajnokság második, pénteki elődöntőjében, Párizsban.
Utolsó előtti MOL Liga-mérkőzését sikerült behúzni a Csíkszeredai Sportklubnak, amely az utolsó hely elkerülése érdekében fontos párharcot nyert meg a Belgrádi HK ellenében.
Mintegy hatszáz szurkoló vett részt péntek este Csíkszeredában, a Vákár Lajos Műjégpálya előtt szervezett figyelemfelkeltő megmozduláson, amelyen megemlékeztek a klub megalakulásának 88. évfordulójáról.
Utolsó felkészülési találkozóját is megnyerte a ciprusi edzőtáborban a Kolozsvári CFR. Vasile Miriuță labdarúgói jó formában várják a román bajnokság alapszakaszának folytatását: a csapat február 5-én a Steauát látja vendégül.
Rafael Nadal nyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyesének második elődöntőjét. A mallorcai topjátékos nagy csatát vívott pénteken Grigor Dimitrovval.
A második csoportkörrel folytatódik hétvégén a női kézilabda Bajnokok Ligája: a Győri Audi ETO és a Ferencváros is szombaton lép pályára.