Lewis Hamilton nagyon simán nyerte meg a Kanadai Nagydíjt


-A A+

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte meg a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap, ezzel 17 pontra növelte előnyét második helyen célba érő csapattársával, Nico Rosberggel szemben az összetettben.

A 30 éves brit versenyző az élről indulva, végig az élen haladva győzött, pályafutása 37. futamgyőzelmét aratva ezzel. Rosberg az első pillanattól a második helyen haladt, és ugyan mindent megtett, de nem volt esélye csapattársa legyőzésére. A harmadik helyen a Williams finn versenyzője, Valtteri Bottas ért célba, miután a sokáig előtte haladó honfitársa, a ferraris Kimi Räikkönen a verseny felénél megpördült, rengeteg időt veszített, és negyedik lett.  A 70 körös futamon a 18. helyről indult Sebastian Vettel (Ferrari) az ötödik helyre jött fel.

A rajt után az élmezőnyből mindenki megtartotta pozícióját, Hamiltont Rosberg, Räikkönen és Bottas követte. A brit pilóta gyorsan megnyugtató előnyre tett szert, Rosberg pedig a Ferrari finnjével szemben szerzett kisebb előnyt, és hosszú körökön át, tulajdonképpen egészen a 30. körre időzített kerékcserékig nem is volt változás az élen.

E közben a 18. helyről startolt Vettel és a 15-ről indult Felipe Massa (Williams) folyamatosan előzött és jutott egyre előrébb, még úgy is, hogy Vettel nagyon hamar kiment kereket cserélni.

A mezőny elején először Räikkönen váltott gumikat, ám alig ért vissza a pályára, a lassú jobb kanyarban csúnyán megpördült, és rengeteg ideje ment el, amíg megfordult és menetirányba állt. A finn hibáját Bottas használta ki, és elé került.

A Mercedesek kerékcseréi után Hamilton előnye hirtelen 2 másodperc alá csökkent, és ezt követően Rosberg sokáig próbált közel kerülni hozzá, ám egy másodpercen belülre egyszer sem tudta faragni hátrányát, így pedig nem nyithatta a hátsó szárnyát, és esélye sem volt az előzésre.

A hajrában Vettel egészen az ötödik, Massa pedig a hatodik helyig jutott előre, Räikkönen viszont nem tudta már visszaszerezni a harmadik pozíciót. 

Hamilton összességében nagyon simán győzött, és szerezte meg karrierje negyedik sikerét Kanadában.

Kanadai Nagydíj, végeredmény (70 kör, 305,270 km):

  • 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:31:53.145 óra
  • 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 2.285 másodperc hátrány
  • 3. Valtteri Bottas (finn, Williams) 40.666 mp h.
  • 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 45.625 mp h.
  • 5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 49.903 mp h.
  • 6. Felipe Massa (brazil, Williams) 56.381 mp h.
  • 7. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1:06.664 perc h.
  • 8. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1 kör hátrány
  • 9. Danyil Kvjat (orosz, Red Bull) 1 k h.
  • 10. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1 k h.        

     pilóták:

  • 1. Hamilton 151 pont
  • 2. Rosberg 134
  • 3. Vettel 108
  • 4. Räikkönen 72
  • 5. Valtteri Bottas 57
  • 6. Felipe Massa 47
  • 7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 35
  • 8. Kvjat 19
  • 9. Grosjean 17
  • 10. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 16
  • 11. Sergio Perez (mexikói, Force India) 11
  • 12. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Torro Rosso) 9
  • 13. Hülkenberg 6
  • 14. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 6
  • 15. Maldonado 6
  • 16. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 5
  • 17. Jenson Button (brit, McLaren) 4

    csapatok:

  •   1. Mercedes 285 pont
  •   2. Ferrari 180
  •   3. Williams 104
  •   4. Red Bull 54
  •   5. Lotus 23
  •   6. Sauber 21
  •   7. Force India 21
  •   8. Toro Rosso 15
  •   9. McLaren 4







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X