Kezdődik a magyar-román közös rendezésű női kosár Eb.


-A A+

Csütörtökön kezdődik a magyar-román közös rendezésű női Európa-bajnokság. Csoportmérkőzéseket Sopronban, Szombathelyen, Nagyváradon és Temesváron tartják. Később a középdöntőket Győrben és Debrecenben rendezik, a helyosztóknak a budapesti Syma-csarnok ad otthont.

Nagyváradon az Antonio Alexe Sportcsarnokban, Temesváron pedig a Constantin Jude Sportcsarnokban rendezik meg a mérkőzéseket. A Körös-parti város vezetősége mintegy 625 ezer lejt fektettek be, hogy a létesítmény mindenben megfeleljen a szükséges követelményeknek. 

Huszár István nagyváradi alpolgármester alkalomhoz illő öltözékben jelent meg a szerdai sajtótájékoztatón, Florin Birta, a Városi Sportklub (CSM), Adrian Voinescu, a Román Kosárlabda Szövetség illetve Benyovszki Tünde, a nagyváradi önkormányzat ingatlankezelő igazgatóságának helyettes vezetője társaságban.

„Megtisztelő, hogy Nagyvárad adhat otthont az Eb-mérkőzeseknek, immár másodszor“ - mondta az alpolgármester, aki hozzátette: Lengyelország, Görögország, Törökország, Olaszország és Fehéroroszország csapatai játszanak majd a bihari megyeszékhely sportcsarnokában. A két romániai helyszínt (Nagyvárad és Temesvár) meglátogatták a Nemzetközi Kosárlabda szövetség (FIBA) képviselői, akik jóváhagyták a mérkőzések lejátszását, tájékoztatott Huszár István.

A mérkőzésekről 148 országban lesz televíziós közvetítés a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) szerdai bejelentése szerint. A FIBA közleményéből az is kiderül, hogy Európában 36 országban követhetik majd a televíziónézők a kontinensviadalt, s ez a legmagasabb szám a torna történetében. A húszcsapatos torna győztese kijut a jövő évi riói olimpiára, míg a 2-5. helyezett indulhat egy év múlva az ötkarikás játékok selejtezőtornáján.

A nagyváradi sportcsarnok az Eb-mérkőzések után is megfelel majd az európai előírásoknak, mondta Florin Birta, aki szintén megtiszteltetésnek nevezte, hogy Nagyvárad ad otthont a meccseknek, melyeken jelen lesznek a legjobb román női kosarasok is. 
 
A játéktér mellett az öltözőkön, a lépcsőházon is végeztek javításokat, illetve minden öltözőhöz vásároltak tusolóval felszerelt konténereket, illetve megoldották az Eb-hez szükséges logisztikát is.
 

NŐI KOSÁRLABDA EB, 2015, MAGYARORSZÁG ÉS ROMÁNIA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

A-CSOPORT (TEMESVÁR)

  • 18.00 Montenegró–Csehország (Digi Sport2)
  • 20.30 Ukrajna–Franciaország

Szabadnapos: Románia

B-CSOPORT (NAGYVÁRAD)

  • 18.00 Lengyelország–Törökország
  • 20.30 Olaszország–Fehéroroszország (Digi Sport2)

Szabadnapos: Görögország

C-CSOPORT (SZOMBATHELY)

  • 17.30 Lettország–Szerbia
  • 20.00 Oroszország–Horvátország

Szabadnapos: Nagy-Britannia

D-CSOPORT (SOPRON)

  • 17.30 Svédország–Szlovákia (Tv: Sport2)
  • 20.00 Litvánia–Spanyolország (Tv: Sport2)

Szabadnapos: Magyarország








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X