Világliga: kiütéses siker a brazilok ellen, megvan a csoportgyőzelem


-A A+

A kínaiak feletti 18-8-as győzelem és a horvátoktól elszenvedett 15-12-es vereség után harmadik csoportmeccsén megint nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a brazilok elleni csütörtöki 13 gólos sikerrel első lett négyesében a világliga olaszországi nyolccsapatos szuperdöntőjében

A brazilok a csütörtöki meccs előtt hat ponttal vezették az A csoportot, a kínaiak elleni várt, s az olimpiai bajnok horvátokkal szemben aratott nagyon is váratlan győzelemnek köszönhetően. Ennél fogva Benedek Tibor világbajnoki címvédő együttesének a körbeverések miatt a csoportelsőséghez mindenképpen nyernie kellett, ráadásul legalább hat góllal a jövő nyári ötkarikás játékok házigazdáinak pólós legénységével szemben. A brazilok vendéglátóként eleve biztos olimpiai indulók, hozzájuk csatlakozhat most Bergamóban az a válogatott, amely megnyeri a vl-szuperdöntőt.

Az összecsapás mindenesetre brazil találattal indult, Varga Dénes azonban távolról, felső sarkos bombával egyenlített, majd Hosnyánszky Norbert és Salamon Ferenc volt eredményes egyformán emberelőnyből (3-1).

A második negyedet Varga Dénes pompás ejtése vezette be (4-1), kár hogy utána büntetőt rontott. Salamon viszont - brazil szépítést követően - nagy gólt lőtt, Hosnyánszky Norbert parádés csavarja nyomán pedig már 6-2-es magyar vezetést mutatott az eredményjelző. Hosnyánszky újabb lökete is célba ért, majd Madaras Norbert fejezett be pontosan egy emberelőnyös figurát (8-2), és még nem volt vége a nagyszerű sorozatnak: a nagyszünet előtt a csapatkapitány Varga Dániel a brazil kapus közreműködésével talált a hálóba (9-2).

A harmadik nyolc perc elején 9-3 lett, ám gyorsan módosult a kép: a center Hárai Balázs, majd a duplázó Erdélyi Balázs révén 12-3-ra vezetett a magyar csapat. Aztán meglett a "közte 10" is: Vámos Márton balja villant, s alakította az állást 13-3-ra.

A befejező negyedben a horvátokat héttel verő brazilok már 11 gólos hátrányban voltak a Benedek-gárdával szemben, miután Salamon emberelőnyből a kapuba vágta a labdát (14-3). A végjátékban sem tellett sok örömük a braziloknak, nekik semmi sem sikerült, míg a magyar válogatottból Hárai centerezett ellenállhatatlanul, utána pedig Vámos ejtett remekül, kialakítva a 16-3-as végeredményt. A nagy különbségű siker egyszersmind csoportelsőséget is ért a Benedek-csapatnak. 

Benedek Tibor közvetlenül lefújás után így értékelt a Bergamóból tudósító vlv.hu-nak: „Nagyon fegyelmezett játék volt, de nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni ebből, nem szeretném, ha arról szólna ez a torna, hogy a könnyű meccseket megnyertük, a nehezeket meg elvesztettük. Holnap indul valójában ez a világliga. Úgy gondolom, hogy a három meccsen azért fejlődtünk, de az igazi teszt holnap következik.

Eredmények

A csoport:

  • Magyarország-Brazília 16-3 (3-1, 6-1, 4-1, 3-0)
  • Horvátország-Kína 14-4 (3-1, 4-0, 3-2, 4-1)

A csoport állása: 1. Magyarország 6 pont, 2. Brazília 6, 3. Horvátország 6, 4. Kína 0

B csoport:

  • Olaszország-Egyesült Államok 13-10 (3-3, 4-0, 2-3, 4-4)
  • Szerbia-Ausztrália 12-8 (2-2, 4-3, 3-1, 3-2)

A csoport végeredménye: 1. Szerbia 9 pont, 2. Olaszország 6, 3. Ausztrália 3, 4. Egyesült Államok 0

A magyar férfi vízilabda-válogatott az Egyesült Államok csapatával találkozik a pénteki negyeddöntőben romániai idő szerint 19.40-kor.








EZT OLVASTA MÁR?

X