Nemzetközi sakkfesztivál kezdődik Szatmárnémetiben


-A A+

Minden idők legnagyobb helyi sakkfesztiválja kezdődik a hét végén Szatmárnémetiben. Hat országból, köztük Németországból és Magyarországról közel száz neves sakkozó, köztük három nemzetközi nagymester és 18 mester vetélkedik hat napon át a Szabó Gyula Kupáért, miközben 40 tehetséges gyermek is külön összeméri tudását.

A maszol.ro érdeklődésére,hogy miért éppen Szatmárnémetiben  rendeznek egy ilyen nagyszabású találkozót az „agytorna” képviselőinek, Müller Vilmos mesterjelölt, a fesztivál főszervezője elmondta: a város a hazai sakk egyik fellegvára.

Az első visszhangos sikert, amivel felhívta magára figyelmet. 1950-ben jegyezték, amikor Szatmári Jolán tanár-képzőművész Románia női sakkbajnoka lett. Alig egy évvel később Szabó Gyula, minden idők legtehetségesebb szatmári sakkozója kezdte bontogatni szárnyait, 1955-ben már sakkmesteri címet szerzett.

Szabó rendszeresen részt vett a hazai és nemzetközi bajnokságokon, majd a lipcsei sakkolimpián is, ahol ismert nagymestereket és kiváló mestereket is legyőzött. 1970-ben Victor Ciocăltea, a későbbi román nagymester csak nehéz küzdelemben, hosszas párharcban szerezte meg előle az országos bajnoki címet. Eredményeinek értékét csak növelte az a tény, hogy végig edző nélkül, saját képességeire hagyatkozva érte el.

A rendszerváltás után a város és a megye sakkélete is új lendületet, egyúttal lehetőségeket kapott. Ma Ardelean Cătălin személyében nemzetközi nagymestere van  Szatmárnak, Szabó Attila, Doros Radu és Lévai Sorin pedig mesteri címmel rendelkezik. Külön említést érdemel, hogy Doros Radu a 2013-as ifjúsági világbajnokságon korcsoportjában a harmadik lett.

Mint ahogy azt sem kell elhallgatni – mondja Müller Vilmos – , hogy mind a felnőtt, mind pedig az ifjúsági csapatok az országos élvonalba tartoznak. Ezen eredmények alapját az biztosítja, hogy a sportegyesületekben és a tanügyi intézményekben komoly figyelmet szentelnek a sakkéletnek. Jelenleg is mintegy 400 gyermek és fiatal kap szakszerű képzést a sakkozás ismeretanyagából.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X