Székely Vágta: kisorsolták a futamok sorrendjét


-A A+

A pénteki állatorvosi vizsgálatot követően derült ki, hogy minden ló rajthoz állhat-e a szombaton kezdődő Székely Vágta futamaiban. Az állatorvosi vizsgálaton három lovat zártak ki a versenyből, egyet sántaság miatt, egyet a papírok hiányossága miatt, és egyet a felvezető viselkedése miatt.

Szombat reggelre további négy lovat visszahívtak egy újabb vizsgálatra, amire azért volt szükség, mert nem volt egyértelmű, hogy a ló fáradtság miatt, vagy egyéb okból nem viselkedik megfelelően. Ettől függetlenül ezek a települések is részt vehettek a sorsoláson.

A Nemzeti Vágta nevezési igazgatója, Bendes Csaba még a technikai értekezlet és sorshúzás előtt elmondta, hogy a Kincsem Nemzeti Kft. felajánlásából mind a Székely Vágta, mind a Góbé Futam győztese egy szakmai továbbképzőn vehet részt, amely egyaránt tartalmaz elméleti és gyakorlati továbbképzést.

A Góbé Futam előfutamait szombaton 13 órától tartják, itt két futamban négy település lovasa fut majd, mindkét futamból az első kettő jut tovább. Ezt követően, középfutam nélkül, a vasárnap 16 órától kezdődő döntőn derül ki, hogy ki nyeri a Góbé Futamot.

A futamok elosztása:

I.  futam:

1. Homoródszentpál

2. Réty

3. Barót

4. Csíklázárfalva

II. futam:

1. Sepsiszentgyörgy

2. Kézdioroszfalu

3. Szotyor

4. Sepsikőröspatak

A Székely Vágta-futamokon négy előfutam lesz, az első három futamban négy lovas, az utolsóban három lovas indul. A vasárnapi középdöntőbe a futamok első két helyezettje jut tovább, két középfutam lesz, ahonnan szintén az első kettő jut a vasárnap esti döntőbe.

A futamok elosztása:

I. futam:

1. Gidófalva

2. Kézdisárfalva

3. Gyergyószentmiklós

4. Kovászna

II. futam:

1. Nyujtód

2. Kézdivásárhely

3. Tusnádfürdő

4. Sepsiszentgyörgy

III. futam:

1. Lemhény

2. Székelybós

3. Előpatak

4. Gyergyószárhegy

IV. futam:

1. Kézdiszentkereszt

2. Barót

3. Csíkcsomortán

Visszarendelt lovak: Sepsiszentgyörgy, Csíkcsomortán, Kézdiszentkereszt.

Kizárt lovak: Árkos, Homoródszentpál (Székely Vágta); Kilyén (Góbé Futam).

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X