Armstrong doppingolással „gyanúsítja” Froome-ékat


-A A+

Provokatív megjegyzést fűzött a Tour de France országúti kerékpáros körverseny keddi szakaszán erődemonstrációt tartó Chris Froome és csapata teljesítményéhez a doppingolás miatt hét Tour-elsőségétől megfosztott Lance Armstrong.

Az örökös eltiltással sújtott amerikai bringás szerint sok kérdést vet fel az idei kiírás első komoly hegyi etapja. A Twitter közösségi oldalon sejtelmesen megkérdezte, hogy Froome, továbbá első számú segítője, Richie Porte, illetve a Sky nem túl erős-e ahhoz, hogy tiszták legyenek?

Armstrong továbbá kitért arra, hogy őt ne kérdezzék a dologról, mert nincs kulcsa a megoldáshoz, ő senkit sem vádol és nincs olyan helyzetben, hogy véleményt nyilvánítson.

A 2013-as Tour brit bajnoka kedden, az utolsó emelkedőn szinte állva hagyta riválisait, és mögötte segítője, Porte lett a második. A kolumbiai Nairo Quintana 1 perc 4 másodperc lemaradással érkezett harmadikként.

Az összetettben addig második helyen álló amerikai Tejay van Garderen úgy végzett tizedikként, hogy ő már két és fél percet kapott Froome-tól, míg a spanyol Alberto Contador közel három perccel maradt el a brittől. A címvédő olasz Vincenzo Nibali összetettben 6 perc 57 másodperc hátrányba került, ezzel jelenleg tizedik.

A kétszeres Tour-győztes, 4:04 perces hátránnyal összetettben hatodik Contador szerint Froome most magasabb szintet képvisel, mint a mezőny többi része, mindenkinél különb. Saját gyengébb 
teljesítményét azzal magyarázta, hogy nehezen kapott levegőt és így nem tudott megfelelő fordulatszámmal tekerni.

A jövő vasárnapig tartó Touron szerdán a Pau és Cauterets közötti 188 kilométer vár a mezőnyre – szintén a Pireneusokban.








EZT OLVASTA MÁR?

X