Gyurta Dániel az Újpestben folytatja pályafutását


-A A+

Az Újpestben folytatja pályafutását Gyurta Dániel. Az olimpiai bajnok úszó a londoni olimpia előtt a Jövő SC-nél készült, most azonban már új egyesülete van. A megállapodás 2016-ig szól.DI Gyurta Daniel-19-600x400

„A Széles Team – amelyben többek között Gyurta Dániel olimpiai és világbajnok úszó, valamint testvére is szerepel – bejelentette, hogy a magyar olimpikon a 2016-os olimpiáig az Újpesti Torna Egyletben folytatja sportpályafutását” – áll a szerdán kiadott közleményben.

Őze István, az UTE klubigazgatója kiemelte, hogy rendkívüli fontosságú az egyesület életében a megállapodás létrejötte. "A 2016-os olimpiára úgy szeretne felkészülni az egyesület, hogy a múltbéli hagyományokhoz és a 2012-es szerepléshez is méltó legyen, hiszen az Újpesti Torna Egylet a 2012-es olimpiai és paralimpiai játékok legeredményesebb magyar egyesülete. Azért is fontos számunkra az élsport, mert a több mint háromezer utánpótláskorú gyermekkel foglalkozó Újpesti Torna Egylet növendékeinek óriási motivációt jelent, ha ilyen nagy formátumú sportegyéniségek öltik magukra a lila-fehér mezt.”

Már az olimpia előtt szárnyra kapott a hír, hogy Gyurta szerződése augusztus végével lejár a Jövő SC-Veoliával, és az úszó váltani szeretne. Pontosabban: nem zárkózik el a váltás elől. Aztán jöttek a londoni játékok, jött a 2009 óta tulajdonképpen menetrend szerintinek számító Gyurta-arany, jött egy kis ünneplés – meg jöttek az újabb pletykák.

Az úszót szóba hozták többek között a Ferencvárossal, a Vasassal, az Újpesttel és a külföldi lehetőség is képbe került.

„Nem tagadom, képbe került a Vasas. Megállapodás tehát még nem született, tulajdonképpen nem is olyan sürgős, hiszen a Magyar Úszószövetség bérli nekem a pályát itt, a Komjádiban, így van hol készülnöm. Persze időtlen időkig nem várhatok én sem arra, hogy megoldás szülessen, de nem siettetem. Határidőt sem szabtam, inkább az érzéseimre hagyatkozom. Ha azonban egyszer azt diktálják, hogy most már elég, akkor az öcsémmel, Gegével együtt irány külföld. Gondolkodás nélkül” – mondta nem is oly rég Gyurta Dániel a Nemzeti Sportnak.

A 200 méter mell olimpiai bajnoka most az Újpest mellett döntött. Berki Krisztián mellett így újabb aktuális ötkarikás győztessel bővült a lila-fehérek köteléke.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X