BRÉKING: Dárdai helyett Bernd Storck a magyar fociválogatott edzője


-A A+

Az Európa-bajnoki selejtezősorozatból hátralévő négy mérkőzésen Dárdai Pál helyett Bernd Storck irányítja a magyar labdarúgó-válogatottat - közölte hétfőn honlapján a magyar futballszövetség (MLSZ).

Storck munkáját a Dárdai Pál által korábban összeállított szakmai stáb segíti, és a német szakember számíthat a korábbi kapitány szakmai támogatására is. 

„Az MLSZ eredeti szándéka természetesen az volt, hogy Dárdai Pál vezetésével fejezze be a selejtezőket a válogatott” – mondta el Csányi Sándor az MLSZ elnöke. - Ugyanakkor december óta készülnünk kellett arra is, hogy esetleg a német klub, amelynél Dárdai Pál időközben vezetőedzői megbízatást kapott, felmondja a korábbi megállapodást. Erre a helyzetre is készülve március óta a magyar labdarúgás szolgálatában dolgozik Bernd Storck, akit Dárdai Pál ajánlása alapján nevezett ki az MLSZ sportigazgatónak. A német szakember az U20-as világbajnokságon – ahogy Dárdai Pál a felnőtt válogatottnál - bizonyította, hogy a német futballkultúra és szakmai hozzáértés komoly segítséget jelenthet a magyar labdarúgásnak. Abban bízunk, hogy Storck irányításával ősszel valóra válhat a Dárdai-csapat által visszahozott remény: a magyar válogatott harminc év után ismét kijuthat egy világeseményre". 

A német szakember kedden, romániai idő szerint délben az MLSZ-székházban sajtótájékoztató keretében mutatkozik be szövetségi kapitányként a magyar nyilvánosságnak, és ismerteti elképzeléseit az őszi Európa-bajnoki selejtező mérkőzésekkel kapcsolatban.

Storck korábban különböző feladatkörökben Németországban dolgozott a Hertha BSC-nél, a VfL Wolfsburgnál, a Borussia Dortmundnál és a VfB Stuttgartnál. Emellett a szerb Partizan Beograd és a görög Olimpiakosz alkalmazásában is állt, s a kazah válogatottat is irányította.







EZT OLVASTA MÁR?

X