Vizes vb: csoportelsőséget érő magyar pólóssiker a dél-afrikaiak ellen


-A A+

A címvédő magyar válogatott 17-4-es győzelmet aratott a Dél-afrikai Köztársaság csapata felett a Kazanyban zajló vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának második fordulójában, s a harmadik kör eredményétől függetlenül már csoportelső, azaz automatikusan negyeddöntős.

Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese még annál is jóval simábban nyert, mint csoportnyitó meccsén, amelyen 14-5-re verte Kazahsztán legjobbjait hétfőn.

A szerdai összecsapáson Varga Dénes volt a legeredményesebb, aki ötször talált be a dél-afrikaiak kapujába. A magyar csapat legközelebb pénteken száll vízbe a két játéknap után pont nélkül álló argentinokkal szemben. 

Az első két, egyformán pontatlanul befejezett akció után harmadik támadásából - Varga Dénes jóvoltából - megszerezte a vezetést a magyar csapat, amely az első negyedben meglehetősen álmosan, a legkevésbé sem koncentráltan játszott. Ezzel együtt már a nyitó játékrészben jelentős előnyre tett szert Hárai Balázs, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert és Szivós Márton révén (5-1).

A második nyolc percben még inkább edzőmérkőzés jelleget öltött a találkozó, a dél-afrikaiak alig jutottak el a magyar kapuig, helyzetet se nagyon voltak képesek kialakítani, miközben a magyar pólósok sorozatban szerezték a gólokat. A duplázó Hárai alakította 6-1-re, majd a triplázó Varga Dénes 8-1-re az állást a nagyszünetre.

A harmadik felvonást Hárai pompás csavart lövése vezette be (9-1), majd váratlan dél-afrikai találatot követően Vámos Márton ötméteresből módosította az eredményt 10-2-re. Büntetőből született az ellenfél harmadik találata is, amire Bedő Krisztián centergólja jelentett gyors választ, és nem kellett sokat várni Varga Dénes negyedik góljára sem (12-3).

A befejező negyed elején Vámos megúszásgóljával alakult ki a tízgólos különbség először (13-3), majd Angyal Dánielnek köszönhetően másodszor (14-4). Varga Dénes meglőtte ötödik gólját is, a 17-4-es végeredményt pedig a hajrában kétszer is eredményes Erdélyi állította be.   

Mivel a csoport korábbi szerdai meccsén a kazahok a papírformának megfelelően legyőzték az argentinokat, eldőlt, hogy a magyarok utolsó csoportmeccsük eredményétől függetlenül megnyerik a négyest, így egyenes ágon a legjobb nyolc között folytathatják szereplésüket.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X