Feladta a küzdelmet Simona Halep a torontói torna döntőjében


-A A+

Sérülése miatt feladta a küzdelmet a torontói kemény pályás női tenisztorna vasárnapi döntőjében Simona Halep. A román sportoló a svájci Belinda Bencic elleni mérkőzés harmadik szettjében, 6:7, 7:6, 0:3-as állásnál hagyta el a pályát.

Simona Halep az igen szoros küzdelmet hozó első játszma után jelezte először a bírónak, hogy orvosi segítségre van szüksége. Combfájdalmakra panaszkodott, bekötözték, később már a hasfalát is fájlalta. Orvosát utóbb több szünetben is magához hívatta.

A román sportolónak láthatóan fájdalmat okozott a játék, ennek ellenére a második – szintén nagyon szoros – szettben már le tudta győzni a mindössze 18 éves ellenfelét, aki egyébként a torna elődöntőjében a világelső Serena Williamsot búcsúztatta.

A harmadik játszmában Simona Halep szinte már csak vonszolta magát a pályán, 0-3-as állásnál adta fel a küzdelmet. Ám nem panaszkodhat, mert a döntőbeli részvételért 227 ezer dollárt és 585 WTA-pontot kap.

Halep korábban többször is nyilatkozta, hogy az év utolsó grand slam tornáján, a US Openen szeretné minél jobb eredményt elérni. A Torontóban nyújtott teljesítménye a hónap utolsó napján kezdődő amerikai küzdelemsorozat egyik favoritjává léptette elő.








EZT OLVASTA MÁR?

X