Magyar-román: magyar győzelemmel élesedne a harc


-A A+

Ha magyar siker születik a magyar-román mérkőzésen a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat pénteki játéknapján, akkor szorosabb lesz az élmezőny, s élesedne a harc az automatikus részvételt jelentő első két helyért.

Bernd Storck szövetségi kapitány együttese, amely jelenleg a harmadik, pótselejtezőt érő helyen áll, esetleges sikerével pontszámban utolérné a jelenleg éllovas riválist, egyúttal esélyt teremtene az egypontos hátránnyal második északíreknek, hogy visszavegyék a vezetést a csoportban, ha - a várakozásoknak megfelelően - győznek a Feröer-szigeteken. Amennyiben ez a forgatókönyv valósulna meg, akkor az északírek két ponttal előznék meg a magyar-román duót, de ha csak döntetlent érnek el, akkor mindhárom csapat 14 ponttal várná a folytatást.

A magyar vereség viszont jószerivel bebetonozhatja a harmadik helyet a csapatnak, ugyanis akkor három körrel a vége előtt a románoknak már hatpontos előnyük lenne, ráadásul az északírek is megléphetnének öt pontra feröeri győzelmükkel.

A magyar-román pontosztozkodás elsősorban az északíreknek kedvezne, mivel sikerrel átvehetnék a vezetést a románoktól, míg a magyarokat négy pontra leszakíthatnák a két csapat hétfői, belfasti mérkőzése előtt.

A csoport harmadik találkozóján két csalódott válogatott csap össze: a finnek a tavaly világbajnoki nyolcaddöntős, jelenleg viszont nyeretlenül sereghajtó, újabb kapitányváltáson átesett görögökhöz látogatnak.

F csoport, a 7. forduló (péntek) programja: Magyarország-Románia, Groupama Aréna/ Feröer-szigetek - Észak-Írország, Torshavn/ Görögország-Finnország, Pireusz

A csoport állása:

1. Románia 6  4  2  -   7-1  14 pont

2. Észak-Írország  6  4  1  1   8-4  13

3. Magyarország 6  3  2  1   5-3  11

4. Feröer-szigetek 6  2  -  4   4-8   6

5. Finnország 6  1  1  4   5-8   4

6. Görögország 6  -  2  4   2-7   2








EZT OLVASTA MÁR?

X