Eb 2016: Ausztria is bebiztosította helyét a tornán


-A A+

Kilenc találkozóval véget ért a 2016-os Eb-selejtezősorozat nyolcadik fordulója. A C-csoportban a spanyolok öngóllal nyertek idegenben, míg a szlovákok gól nélküli döntetlent játszottak Ukrajnával. Anglia otthon nyert, a szlovénok pedig győzelmükkel három pontra megközelítették Svájcot. Az oroszok hét gólt szórtak idegenben, és mivel a svédek otthon kikaptak a kijutásukat bebiztosító Ausztriától, így feljöttek a G-csoport második helyére.   

Elhalasztották a szlovák ünneplést

A C-csoportban úgy nézett ki a helyzet, hogy Szlovákia Ukrajna legyőzésével biztosíthatta volna helyét az Eb-n, mert az egymás elleni eredmények következtében bizonyosan megelőzte volna a zárásnál a kék-sárgákat. A győzelem azonban elmaradt, így a hátralévő két fordulóban lehet megtenni az utolsó lépéseket.

Az első félidőben Szlovákia jól kezdett, aktívabban játszott, és a játékrész legnagyobb helyzetét is a hazaiak alakították ki: Hamsík lövése után Pjatov tolta ki a léc alól a labdát.

Fordulás után kiegyenlítetté vált a játék képe, Kravec közel járt az ukrán vezető gólhoz, de végül igazságos döntetlen született, ami egyértelműen a hazaiaknak kedvez, hiszen az ukránok még játszanak a spanyolokkal, míg Szlovákia Fehéroroszországgal és Luxemburggal játszik.

A csoport másik mérkőzésén Spanyolország a papírformának megfelelően legyőzte Macedóniát. Az ibériaiaknál olyan klasszisok foglaltak helyet a kispadon, mint Casillas, Iniesta, Casillas, Pedro, Koke vagy Jordi Alba, ám a kezdő így is nagy játékerőt képviselt, a spanyolok a kezdetektől fogva érvényesítették akaratukat, és korán vezetést is szereztek. A 8. percben Juan Mata ívelt középre, a beadásnak szánt beadás után a labda Tome Pacsovszki feje felett is elszállt, majd a jobb oldali kapufa felső részéről visszavágódva a kapusról a hálóba pattant. 

Pacsovszki akár pechesnek is mondhatta volna magát, ha a félidő közepén nem ismétlődik meg szinte pontosan ugyanúgy a jelent, akkor azonban Juan Bernat labdája után a léc kisegítette a kapust, a labda akkor visszafelé vette az irányt a mezőnybe.

Spanyolország nem nyújtott kimagaslót, de hozta a minimumot és kötelezőt, ezzel gyakorlatilag fél lépésre került Franciaországtól, október 9-én Luxemburg ellen bebiztosíthatja továbbjutását.

C-csoport

  • Fehéroroszország–Luxemburg 2–0 (1–0)
  • Macedónia–Spanyolország 0–1 (0–1) 
  • Szlovákia–Ukrajna 0–0

 AZ ÁLLÁS

  • 1. Spanyolország 8 7 – 1 18–3 +15  21
  • 2. Szlovákia 8 6 1 1 13–5 +8  19
  • 3. Ukrajna 8 5 1 2 12–3 +9  16
  • 4. Fehéroroszország 8 2 1 5 7–14 –7  7
  • 5. Luxemburg 8 1 1 6 4–19 –15  4
  • 6. Macedónia 8 1 – 7 6–16 –10  3

Rooney rekordot döntött

Anglia már kijutott az Európa-bajnokságra, míg Svájc egy esetleges győzelemmel szintén bebiztosíthatta volna részvételét a kontinensviadalon. Az, hogy a két csapat meccsén az első félidőben nem született gól, nem számított meglepetésnek. Az angolok a legutóbbi 17 góljukat a Wembleyben egyaránt a második félidejében szerezték. Aztán most az újabb kettőt is.

Az angolok jelenlegi kedvence, Harry Kane nem kapott helyet a kezdőben, az 57. percben azonban Jonjo Shelvey helyére beállt. A Spurs támadója tíz perccel később pedig okos gólt lőtt – egy remek akció végén Luke Shaw okos beadására érkezett remek ütemben.

Aztán eljött a nagy pillanat. Persze nem arra gondolunk, hogy Raheem Sterling „okosan" kiharcolt egy tizenegyest, hanem arra, hogy azt Wayne Rooney értékesítette – megszerezve ezzel ötvenedik találatát címeres mezben. A Manchester United csatára ezzel már egyedül minden idők legeredményesebb angol gólszerzője. Bobby Charlton 49-cel már „csak" második.

A Szlovénia–Észtország találkozó a csoport harmadik helye szempontjából volt kulcsfontosságú. Az észtek egy győzelemmel négy ponttal megelőzték volna riválisukat, ami akkor is kecsegtető lett volna, ha tudjuk, hogy az utolsó két fordulóban Angliával és Svájccal játszanak, míg a szlovénekre „csak" Litvánia és San Marino vár. Az észt bravúr azonban elmaradt, sőt a szlovének Robert Beric góljával meg is nyerték a találkozót. Az említettek miatt nehezen elképzelhető, hogy Észtország odaér a pótselejtezős helyre.

Litvánia azonban a hajrában szerzett találattal életben tartotta reményeit. A San Marino elleni 2–1-es győzelemmel három pontra zárkóztak Szlovénia mögé. A két csapat pedig még játszik egymással, igaz, utóbbi pályaválasztásával.

E-csoport

  • Anglia–Svájc 2–0 
  • Litvánia–San Marino 2–1 (1–0)
  • Szlovénia–Észtország 1–0 (0–0)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Anglia 8 8 – – 26–3 +23  24
  • 2. Svájc 8 5 – 3 16–8 +8  15
  • 3. Szlovénia 8 4 – 4 15–10 +5  12
  • 4. Észtország 8 3 1 4 4–6 –2  10
  • 5. Litvánia 8 3 – 5 6–14 –8  9
  • 6. San Marino 8 – 1 7 1–27 –26  1

Ausztria második Eb-jére készülhet

Ausztriának a döntetlen is elég lett volna az Eb-részvétele bebiztosításához, ám nem bízta a véletlenre, simán nyert Svédországban. A századik Eb-selejtezőjüket játszó svédek örülhettek, hogy az első félidő után csak kétgólos hátrányban voltak, hiszen a „sógorok" többször is bevehették volna Andreas Isaksson kapuját.

A második játékrészben azonban jöttek az újabb osztrák gólok, David Alaba és Martin Harnik után Marc Janko is eredményes volt, majd Harnik duplázott. Zlatan Ibrahimovic szépítő találatakor az osztrákok már fejben valószínűleg máshol jártak, ami nem is csoda. Bebiztosították csoportelsőségüket, és ezzel először jutottak ki selejtezőn keresztül Európa-bajnokságra, eddigi egyetlen Eb-jükön, 2008-ban társrendezőként vettek részt.

Vereségével Svédország lecsúszott a második helyről, az oroszok ugyanis nem botlottakLiechtensteinben. A szbornaja 7–0-s győzelméből Artyom Dzjuba négy góllal vette ki a részét, ezzel ő lett a második orosz (szovjet) játékos, aki tétmérkőzésen legalább ennyiszer bevette az ellenfél kapuját. Oleg Szalenko az 1994-es vb-n ötször köszönt be Kamerunnak.

Montenegró szintén idegenben, Moldovában gyűjtötte be a három pontot, ám a helyzete így sem könnyű, lévén az utolsó két fordulóban Ausztria és Oroszország ellen kellene győznie.

G-csoport

  • Liechtenstein–Oroszország 0–7 (0–3)
  • Moldova–Montenegró 0–2 (0–1)
  • Svédország–Ausztria 1–4 (0–2) 

A G-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Ausztria 8 7 1 – 16–3 +13  22
  • 2. Oroszország 8 4 2 2 17–4 +13  14
  • 3. Svédország 8 3 3 2 11–9 +2  12
  • 4. Montenegró 8 3 2 3 8–8 0 11
  • 5. Liechtenstein 8 1 2 5 2–21 –19  5
  • 6. Moldova 8 – 2 6 3–12 –9  2







EZT OLVASTA MÁR?

X