US Open: ott van a legjobb négy között Simona Halep


-A A+

Simona Halep kedd este bebizonyította, hogy nem csak nyerni, hanem szépen nyerni is tud: ragyogó színvonalú mérkőzésen győzte le három szettben (6:3, 4:6, 6:4) Viktorija Azarenkát, és jutott az amerikai nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe.

A negyeddöntő előtt a fehėrorosz lány állt jobban a bukmékereknél. A volt világelső eddigi összes összecsapásukon nyerni tudott Halep ellen, ráadásul kirobbanó formában volt, szépségdíjas mérkőzésen győzte le a harmadik fordulóban Angelique Kerbert. Eközben a román lány kínlódva jutott túl a negyeddöntőben német Sabine Lisickin, akit csak azért tudott legyőzni, mert többet hibázott nála.

Az Azarenka elleni mérkőzésen azonban Halep ismét megmutatta óriási tenisztudását, amellyel a US Open előtti hetekben két torna (Toronto, Cincinatti) döntőjéig is eljutott. Remekül védekezett, pontosan adogatott, és – ami a Lisicki elleni játékából hiányzott – tudott agresszív lenni, sokszor meglepte vagy hibára kényszerítette fehérorosz ellenfelét.

Fontos momentuma volt a negyeddöntőnek, hogy a harmadik játszmában, 1:2-es állásnál, Halep adogatása közben eső miatt hosszú időre meg kellett szakítani a mérkőzést. A román lánynak jót tett a kényszerszünet: ásszal egyenlített, majd 3:3 után el tudta venni ellenfele adogatását.

Simona Halep eddig még soha nem jutott a legjobb négy közé Flushing Meadowsban. Ellenfele az elődöntőben Flavia Penetta lesz, míg Serena Williams egy másik olasz lánnyal, Roberta Vincivel játszik a döntőbe jutásért.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X