BL: manchesteri bukta, a spanyolok ott folytatták, ahol tavaly abbahagyták


-A A+

A Juventus nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája első fordulójának kedd esti rangadóját. Massimiliano Allegri együttese remek második félidei játékának köszönhetően 2-1-re idegenben verte a Manchester Cityt. A másik manchesteri gárda is vereséget szenvedett: Louis van Gaal legénysége Eindhovenben kapott ki, szintén 2-1-re. A Sahtart simán, 4-0-ra legyőző Real Madridban Cristiano Ronaldo mesterhármast ért el.

Az A-csoport párizsi találkozójának pikantériáját Zlatan Ibrahimovic játéka jelentette nevelőegyesülete, a Malmö ellen. A meccs elején aztán mindenki hamar elfelejtette a nosztalgiát, Verratti mesteri passza után ugyanis Di Maria már az 5. percben ritkán látható pazar gólt "tekert a hosszú felsőbe". Laurent Blanc csapata a második félidőben Cavani révén még egy gólt szerzett, így a vége 2-0-s hazai siker lett.

A csoport másik meccsén a Real Madrid félóra játék után váltotta gólra fölényét: akkor Benzema használta ki a donyeckiek védelmi hibáját, és közelről nem hibázott. A blancók a második félidőben Cristiano Ronaldo két büntetőjével gyorsan háromra növelték előnyüket - közben Sztepanenko a kiállítás sorsára jutott, a találkozó így itt el is dőlt. A portugál zseni a hajrában még egyet rúgott (4-0), így mesterhármasal nyitotta a BL idei szezonját.

A B-csoport wolfsburgi találkozóján egyetlen gól született, méghozzá az első félidő végén, ekkor Draxler közelről mattolta a vendég CSZKA Moszkva kapuját (pedig a fiatal sztár fejesét először bravúrral hárította Akinfejev), amely így ha minimális különbséggel is, de kikapott.

A négyes másik összecsapásán a Manchester United a szünet előtt Depay révén jutott előnyhöz a holland PSV vendégeként. A hollandok nem sokáig voltak hátrányban, még a szünet előtt egalizáltak: Hector Moreno Lestienne szögletét fejelte a hálóba: 1-1. A második félidőben aztán az eindhoveniek remek futballt bemutatva újra betaláltak: az előkészítő ismét Lestienne volt, míg a befejezést Narsingh vállalta magára, fejjel! A United a lefújásig próbálkozott, de újabb gólra nem futotta a vörös ördögöknek, Rooney-ék így kínos vereséggel rajtoltak a BL-ben.

A C-jelű négyes előzetesen izgalmasabbnak vélt ütközetén a vendég Atletico már a 18. percben előnyhöz jutott: Juanfran átadásából Griezmann szerzett tetszetős találatot. A francia sztár hét perc elteltével közelről ismét eredményes volt, ezúttal Godin volt az előkészítő: 0-2. A folytatásban újabb gól már nem született, Diego Simeone együttese fontos győzelmet aratott, elvégre a Galatasaray otthonában nem sűrűn szokás nyerni.

A másik mérkőzésen a Benfica nehezen tudta feltörni az újonv Asztana védelmét, de a fontos 3 pontot Nicolas Gaitan 53. percben lőtt góljával, valamint Mitroglu közeli ziccerével megszerezte a lisszaboni gárda.Az egész játéknap legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését Manchesterben rendezték, ahol az angol bajnokságot pazarul kezdő City a pocsék formában lévő tavalyi BL-döntős, olasz bajnok és kupagyőztes Juventust fogadta. A kezdeti hazai rohamok után a 11. percben Pogba lőtt egy szép gólt, ám a játékvezető les miatt nem adta meg azt (a lassításból kiderült, hogy nem a francia középpályás, hanem az előtte álló Morata volt közelebb a kapuhoz a kelleténél). A folytatásban is a vendégek veszélyeztettek: Hernanes szabadrúgása centikkel kerülte el Hart kapuját. A szünetig aztán főként a City irányított, de komoly helyzetig nem jutottak Manuel Pellegrini fiai. A második félidő csendes első percei után az 58. percben Kompany révén megszerezte a vezetést az angol csapat: a szögletre berobbanó Kompany fejelte a védhetetlenül a kapuba (jegyezzük meg, a belga védő egyértelműen szabálytalanul nyomta el Chiellinit). Nem sokkal később Gigi Buffon két pazar védéssel "tartotta meccsben" a Juvét: mindkétszer Silva közeli löketét hárította hatalmas bravúrral. A 62. percben Hart is megmutatta miért tartják őt sokan a világ egyik legjobb kapusának: az angol válogatott hálóőr Sturato közeli próbálkozását hatástalanította. A 71. percben már ő is tehetetlen volt: Pogba előreívelésére Mandzukic robbant be, és labdája a kapufáról a gólvonalon túlra pattant: 1-1! A 81. percben aztán jött a hidegzuhany: Morata mintegy 16 méterről tökéletesen lőtte ki a jobb alsót, beállítva ezzel az 1-2-es végeredményt!

Az Európa Liga-győztes Sevilla magabiztosan gyűjtötte be a három pontot a Mönchengladbach ellen: Unai Emery tanítványai viszont a hajráig csak tizenegyesből voltak eredményesek, előbb Gameiro, majd Banega talált be a fehér pontról. Ráadásul az első találat szerzője még egy büntetőt ki is hagyott. A végén Konopljanka szerzett egy „rendes” gólt is, így az andalúzok 3-0 arányban diadalmaskodtak.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, 1. forduló:

A-csoport:

  • PSG-Malmö 2-0 (1-0)
  • Real Madrid-Sahtar Donyeck 4-0 (1-0)

B-csoport:

  • PSV Eindhoven-Manchester United 2-1 (1-1)
  • Wolfsburg-CSZKA Moszkva 1-0 (1-0)

C-csoport:

  • Benfica-Asztana 2-0 (0-0)
  • Galatasaray-Atletico Madrid 0-2 (0-1)

D-csoport:

  • Manchester City-Juventus 1-2 (0-0)
  • Sevilla-Borussia Mönchengladbach 3-0 (0-0







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X