EL: megizzadt a Dortmund és a Tottenham is


-A A+

Több, papíron lényegesen erősebbnek tartott csapatnak gyűlt meg a baja csütörtökön este a labdarúgó Európa-liga-csoportkör csütörtöki nyitányában.

A-CSOPORT

Két korábbi BEK-győztes, az idei BL-selejtező két nagy vesztese csapott össze Amszterdamban: az Ajax kétszer egyenlítve tartott otthon egy pontot a Celtic ellen.

A legnagyobb meglepetés. A Robin van Persie-vel, Raul Meirelesszel, Nanival felálló Fenerbahce hazai pályán simán kikapott a norvég bajnok Moldétól.

B-CSOPORT

Brendan Rodgers, az FC Liverpool edzője alaposan felforgatta csapatát, nyolc helyen változtatott a Manchester United ellen lehetőséget kapott kezdőn, amelybe bekerült például Kolo Touré, Mamadou Sakho, Alberto Moreno, Jordan Rossiter, Divock Origi és Jordon Ibe – ráadásul a Mignolet által leütött Touré nemsokára megsérült, és a spanyol tinédzser, Pedro Chirivella váltotta.

Az első félidő legnagyobb helyzete a brazil válogatott keretébe ismét bekerült Philippe Coutinho előtt adódott, de rosszul célzott a középpályás, majd a szünet után Mignolet-nek is akadt már dolga; viszont a korábban ordító ziccert elpuskázó Adam Lallana egy pimasz góllal vezetést szerzett az angoloknak (0–1).

Lőhettek volna újabb gólt is a vendégek – vagyis a csereként beálló Danny Ings hibájára szinte természetes módon érkezett a büntetés Jussie találata képében: az 1–1-gyel végül is senki sem lehet elégedetlen.

C-CSOPORT

Nekem nagyon hiányzik a Borussia Dortmund a Bajnokok Ligájából – vallotta meg őszintén a nagy rivális Bayern München tótumfaktuma, Karl-Heinz Rummenigge. Nos, a sárga-feketéknek az Európa-ligában odahaza az FK Krasznodarral is meggyűlt a bajuk, lévén az oroszok egy igen látványos Fedor Szmolov, Pavel Mamajev akció után hamar megszerezték a vezetést (0–1). Nagy nehezen egyenlítettek csak a hazaiak, nem sokkal a szünet előtt Matthias Ginter fejelt 10 méterről a kapuba (1–1), ám ezt követően csak idő kérdésének látszott, mikor szerez újabb gólt a Dortmund.

Az oroszok csak védekeztek, egyre keményebben, viszont igazi ziccer egészen a hajráig nem alakult ki a németek előtt, akkor meg Adrián Ramos lövését a gólvonalon hárította a visszafutó Szergej Petrov.

Nem ilyen El-rajtról álmodoztak a dortmundiak, de végül csak nem ejtett újabb skalpot idegenben az FK Krasznodar, mert a ráadás harmadik percében Ginter beadását a kapu előtt teljesen üresen hagyott Pak Dzsu Ho a léc alá fejelte: 2–1. A Mainztól érkező dél-koreai ezen a mérkőzésen debütált új csapatában.

D-CSOPORT

A magyar légiósok közül Nikolics Nemajna végig a pályán volt a Legiában, amely a dán MIdtjylland vendégeként kapott ki 1–0-ra. A meccs a 60. percben dőlt el: Jakob Poulsen jobb oldali szabadrúgása után Michał Kucharczyk a saját kapujába fejelte a labdát. A hajrában a varsóiak megfogyatkoztak, Dominik Furman második sárgával szállt ki a 89. percben.

A Napoli már az első 25 percben háromgólos előnyt szerzett az FC Bruges ellen – éppen egy belga légiós, Dries Mertens, valamint a spanyol José Callejón vitte a prímet –, és a második félidőre is maradt gól: a vége közte öt.

E-CSOPORT

Az Rapidé a dicsőség – legalábbis ami a csütörtöki első etapot illeti. Az osztrákok az első félidő hajrájában hátrányba kerültek a Villarreallal szemben, de a szünet után Stefan Schwab és Steffen Hofmann révén gyorsan fordítottak, és előnyüket meg is tartották.

A Liberec kikapott hazai pályán a Bragától (F-csoport), de a Viktoria Plzen Tomás Horava fejesével és Milan Petrzela találatával érvényesítette a papírformát a Dinamo Minszk ellen.

F-CSOPORT

A legnagyobb balhé a holland kisvárosban, Groningenben tört ki, és nem elég a marseille-i ultrák belvárosi törése-zúzása a meccs előtt, az OM is eltángálta a hazai csapatot.

G-CSOPORT

Jevgeny Szeleznyov a 94. percben fejelte azt a gólt, amelyikkel a Dnipro otthon tartott egy pontot a Lazio ellen. Az ukrán csatár már negyedszer talált be olasz klubnak.

A szlovén Robert Beric ezen a mérkőzésen lőtt kapura először hivatalos meccsen a Saint-Étienne-ben azóta, hogy nyáron a csapathoz szerződött, és noha labdája beakadt, csapata végül csak egy pontot tudott megmenteni a Rosenborg ellen.

I-CSOPORT

Kádár Tamás végig a pályán volt a Lech Poznanban, a szintén kezdő Lovrencsics Gergő a 68. percbeli lecseréléséig állt harcban a portugál védőkkel, Holman Dávidot nem nevezték. A hétvégi bajnoki után ismét szerzett gól nélkül maradó, de ezúttal legalább pontot szerző lengyel bajnokcsapat az elmúlt egy hónapban lejátszott hét mérkőzéséből csak kettőt tudott megnyerni – a Videoton elleni El-selejtező két meccsét.

Paulo Sousa jelenlegi (Fiorentina) és korábbi (Basel) csapatának összecsapásán kezdetben örülhetett a portugál szakember, csakhogy a második félidő derekán a svájciak néhány perc leforgása alatt két gólt szerezve fordítottak, és nyertek – a Vidi korábbi trénere vereséggel kezdte a csoportkört.

J-CSOPORT

Nem a legjobban indult a mérkőzés a londoniak szempontjából, mert a Kieran Trippier által összehozott büntetőt Richard Almeida értékesítette (0–1), de hamarosan fordított a házigazda: Andros Townsend után (1–1) Dele Alli is gólt rúgatott Szon Hung Minnel (2–1) – az első három kapu felületére tartó lövés után középkezdés következett.

A második félidő heves angol rohamokkal indult, Erik Lamela a kapufát is megdöngette, és végül csak betalált a dél-amerikai, akit a kispadról beálló Harry Kane szolgált ki: 3–1, győzelemmel indította El-hadjáratát a Tottenham.

Nem az El-ről álmodtak a nyáron a hercegségbeliek, de a keretbeli nagy változásoknak csak a pénztáros örült, a csapat maga a kárát látta. Guillaume Gillet jól eltalált lövésével a belgák kerültek előnybe (1–0), majd kibírták azt is, hogy egészen a szünetig egykapuztak velük vendégeik.

A franciák mestere, Leonardo Jardim beküldte a második félidőben Lacina Traorét és Stephan El Shaarawyt – közben néhány lehetőséget elpuskáztak a belgák –, és a duó szép lassan játékba lendült, a hajrában előbbi beadásából utóbbi csak kifogott végül Silvio Protón (1–1).

A 90. perc után még öten is gólt szerezhettek volna, de egyik csapat sem tudta kicsikarni a győzelmet, így ebben a csoportban a Tottenham lett a nyitó forduló egyetlen nyertese.

K-CSOPORT

Klaas-Jan Huntelaar korábban, még a holland bajnokságban három mérkőzésen háromszor talált be Boy Waterman kapujába – csütörtök este, immár a Schalke mezében kétszer emlékeztette a múltbeli gólokra az időközben Ciprusra szerződött, jelenleg az APOEL kapuját őrző honfitársát.

L-CSOPORT

Nem remegtek meg a német kiscsapat játékosainak lábai a csodás bilbaói stadionban, hiszen a kezdeti rohamokat túlélve Halil Altintop a 15. percben betalált saját kipattanója után (0–1), és innentől kezdve sokáig messze álltak a gólszerzéstől a spanyolok.

Az 55. percben azonban Aritz Aduriz egy szöglet után nagyon szép gólt fejelt (1–1), majd tíz perc múlva ugyanő befejezte Susaeta már éppen elrontott cselsorozatát, és felvarrta a labdát a bal felsőbe: 2–1.

A nemrégiben igazolt Raúl García vezérletével folyamatosan támadott az Athletic, a legvégén Susaeta fel is tette a koronát csütörtöki teljesítményére: 3–1, nem cáfolta meg kupaspecialista voltát a Bilbao.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

A-csoport

  • Ajax–Celtic 2–2 (Fischer 25., Schöne 84., ill. Bitton 8., Lustig 42.)
  • Fenerbahce–Molde 1–3 (Nani 42., ill. Hoiland 35. – 11-esből, Elyounoussi 53., Linnes 65.)

B-csoport           

  • Bordeaux–Liverpool 1–1 (Jussie 81., ill. Lallana 66.)
  • Sion–Rubin Kazany 2–1 (Konaté 11., 82., ill. Kanunnyikov 65.)

C-csoport

  • Borussia Dortmund–FK Krasznodar 2–1 (Ginter 45+1., Pak 90+3., ill. Mamajev 12.)
  • Qäbälä–PAOK 0–0

D-csoport

  • Napoli–FC Bruges 5–0 (Callejón 5., 77., Mertens 19., 25., Hamsík 53.)
  • Midtjylland–Legia Warszawa 1–0 (Kucharczyk 60. – öngól.)

E-csoport

  • Viktoria Plzen–Dinamo Minszk 2–0 (Horava 36., Petrzela 75.)
  • Rapid Wien–Villarreal 2–1 (Schwab 50., Hofmann 53. – 11-esből, ill. Baptistao 45.)

F-csoport

  • Groningen–Marseille 0–3 (N'Koudou 25., Ocampos 39., Alessandrini 61.)
  • Slovan Liberec–Braga 0–1 (R. Silva 60.)

G-csoport

  • Dnipro–Lazio 1–1 (Szeleznyov 90+4., ill. Milinkovics-Szavics 34.)
  • St-Étienne–Rosenborg 2–2 (Beric 4., Roux 86. – 11-esből., ill. Mikkelsen 16., Svensson 79.)

H-csoport

  • Sporting–Lokomotiv Moszkva 1–3 (Montero 50., ill. Szamedov 12., 56., Niasse 65.)
  • Skënderbeu–Besiktas 0–1 (Sosa 30.)

I-csoport

  • Lech Poznan–Belenenses 0–0
  • Fiorentina–Basel 1–2 (Kalinic 4., ill. Bjarnason 72., Elneny 79.)

J-csoport

  • Tottenham–Qarabag 3–1 (Szon 28., 30., Lamela 86., ill. Richard 6. – 11-esből.)
  • Anderlecht–Monaco 1–1 (Gillet 11., ill. Traoré 85.)

K-csoport

  • APOEL–Schalke 0–3 (Matip 28., Huntelaar 35., 71.)
  • Aszterasz Tripolisz–Sparta Praha 1–1 (Mazza 2., ill. Lafata 56.)

L-csoport

  • Athletic Bilbao–Augsburg 3–1 (Aduriz 56., 66., Susaeta 90., ill. H. Altintop 15.)
  • Partizan–AZ 3–2 (Oumarou 11., 39., Zsivkovics 89., ill. van der Linden 34., Henriksen 90+3.)







EZT OLVASTA MÁR?

X