Visszahonosították a románok a nagyváradi születésű Szűcs Gabit


-A A+

Október 8-án léphet először pályára a román válogatott színeiben Szűcs Gabriella, a Nagybányai HCM kőkemény védekező játékosa. Az ügy pikantériája, hogy a nagyváradi születésű 31 éves kézilabdázó még az 1989-es forradalom előtt áttelepült szüleivel Debrecenben, és 96-szor szerepelt a magyar válogatottban.    

„Itt tervezem a jövőmet, családot szeretnénk a férjemmel, aki román. Az elmúlt hét évben a román bajnokságban játszottam, és sok szép emlék van mögöttem” – magyarázta döntését Szűcs Gabriella. Mint elmondta, a römán szövetség régóta győzködi az országváltásról, de ő arra várt, hogy újra behívják a magyar válogatottba. Mivel ez nem történt meg, igent mondott a románoknak. 

A 96-szoros magyar válogatott Szűcs az október 8-i, Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtezőn öltheti magára először tétmeccsen a román mezt.
Szűcs Gabriella tizenegy évesen kezdett kézilabdázni Debrecenben. Tizennégy éves korában igazolta le az első osztályban szereplő DVSC, amely csapat színeiben kilenc idényen keresztül szerepelt, s 197 bajnoki meccsen 914 gólt lőtt. Megjárta a korosztályos válogatottakat, több siker is fűződik ehhez az időszakhoz. Ifjúsági Európa-bajnokságról, és junior Európa- és világbajnokságról is éremmel tért haza a magyar csapattal. Később a felnőtt válogatott rutinos tagjának számított – világbajnoki (2005) és Európa-bajnoki bronzérmet (2004) nyert, tagja volt a 2008-as pekingi olimpián negyedik helyen végzett együttesünknek. 2008-ban igazolt a román bajnokcsapathoz, az Oltchim Râmnicu Vâlceához. 2011-ben visszatért a Lokihoz, de fél év után a Zilahban folytatta tovább, s 2013-tól a Nagybányán, a HCM együttesénél szerepel. Szűcs utoljára 2009-ben szerepelt a magyar válogatottban, 96 mérkőzésen 144-szer volt eredményes.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X