Kitavaszodott novemberben a Fellegváron


-A A+

A Pászkány-éra legjobb meccsét játszotta kedd este a Kolozsvári CFR 1907 a Bajnokok Ligája H csoportjának ötödik fordulójában. A kincses város vasutasai Rui Pedro mesterhármasával 3-1-re legyőzték a papíron háromszor drágább Sporting Braga együttesét és bebiztosították szereplésüket a tavaszi európai kupaporondon. December 5-én Manchesterben dől el, hogy ez a legrangosabbnak számító BL, vagy „csak” az Európa Liga lesz.

erdelyA mérkőzés előtt a KVSC-galeri ismét a világ tudomására hozta regionális kötődését, a kemény mag egy óriási, Erdély címérét és a Transylvania feliratot ábrázoló molinót feszített ki. Mint korábban írtuk, a Manchester United elleni hazai mérkőzésen hasonló, a bukaresti média által autonomistának titulált üzenettel lepték meg a világot.

A fagyos novemberi estén alig volt ideje elhelyezkedni a Constantin Rădulescu-stadion 15 ezer fős közönségének, mert már a 7. percben talpra is ugorhatott. A bragai forgatókönyv szerint a CFR átengedte a labdabirtoklást a vengédeknek és ellentámadásokra helyezkedett be. Bastos elrobogott a jobb szélen és ideálisan beadta a középen érkező Riu Pedro elé, aki zavartalanul gurított a tavaly még Kolozsváron védő Beto kapujába.rui2

A játék képe a gól után sem változott, a portugálok megtermett brazíljai a CFR térfelén adogatták a labdát, de a két sorban felálló kolozsváriak nem engedték lövésig jutni őket.

A 15. percben már nem hittek szemüknek a vasutas szurkolók, hiszen az eredmény ismét a javukra módosult. Modou Sougou olyan labdát ért el a jobbszélen, amire sprinter világbajnok Usain Bolt is csak jobb napjaiban lenne képes és a már bevált forgatókönyv szerint középre centerezett, ahol... ugyanaza a Rui Pedro érkezett. 2-0szurki

Szállóige a labdarúgásban, hogy a két gólos vezetésnél veszélyesebb eredmény nem is létezhet, ugyanis az élen járó csapat eltunyul, az ellen pedig felszívja magát. Valami hasonló történhetett a 17. percben, amikor Alan, kihasználva Rada bizonytalankodását rávezette Felgueirasra és hálóba lőtte a labdát.

Rui Pedro a 33. percben megszerezte harmadik gólját is (ezzel ő lett a második portugál játékos, aki triplázni tudott a BL-ben, az első Cristiano Ronaldo volt, aki az Ajax ellen szintén ebben az idényben szerzett három gólt), így 3–1-es előnnyel vonult szünetre a CFR, ráadásul Douglaót a vendégektől kiállították az első félidő hajrájában.

A Braga a fordulás után tíz emberrel is megpróbált csodát tenni, de csak egy érvénytelenített gólig jutott, míg a kolozsváriak közül a portugál Camora három perc alatt kétszer is a kapufát találta el. Az eredmény már nem változott, az utolsó forduló előtt így a Kolozsvár és a Galatasaray is 7-7 ponttal áll. Az egymás elleni eredményeik a török csapatnak kedveznek, az utolsó fordulóban a CFR Manchesterbe, a Galata Bragába látogat. A portugál csapat biztosan a csoport utolsó helyén végez.

pauloA vasutasok portugál trénere, Paulo Sergio a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elárulta a siker kulcsát: látva a Braga középhátvédjeinek lassúságát kispadon hagyta a korábban fontos gólokat szerző Kapetanoszt és Rui Pedrót nevezte középcsatárnak. „Előnyt jelentett az is, hogy jól ismerem José Peseiro taktikáját és jól fel tudtunk készüli a Bargából. A portugál edző nem feledkezett meg elődjéről, Ioan Andonéról sem, emlékeztetve, hogy a CFR jelenlegi 7 pontja közül négyet a román szakember vezetésével szereztek a vasutasok. Nem érdekel minket az Európa Liga, a BL-ben akarunk tovább játszani – mondta a mérkőzés egyik legjobbja, a szenegáli Modou Sougou. Hozzátette: győzni mennek Manchesterbe, ami nem elérhetetlen cél, ha a csapat olyan jól játszik, mint a Bragával tette. Álmodni sem mertem volna, hogy mesterhármast lövök egy ilyen fontos meccsen – fogalmazott a mérkőzés hőse, Rui Pedro, aki a kislányának dedikálta góljait. Souhouhoz hasonlóan ő sem hajlandó beérni az EL-továbbjutással, a legrangosabb kupában szeretné folytatni a tavasszal.

Az MU kikapott Isztambulban

Biztos csoportelsőségük tudatában Sir Alex Ferguson tartalékos kerettel utazott el Isztambulba, ahol BL-mérkőzésen a Manchester United történetének harmadik legfiatalabb kezdőcsapatával állt fel. Ott volt a „vörös ördögök”között a 18 éves és 242 napos Nick Powell, valamint a szezon során először pályára lépő Phil Jones is, aki Michael Carrickkel alkotta a középső védőpárost.

Az MU fiataljainak 50 ezer török fanatikus előtt kellett helytállniuk egy nagy erőkkel támadó Galatasarayjal szemben. Ez az első félidőben sikerült is nekik, sőt hiába folyt a játék többnyire a vendégek térfelén, az angolok jártak közelebb a gólhoz. A 44. percben ugyanis Tom Cleverly szöglete után Powell a lécre fejelte a labdát.

burakA Bajnokok Ligája 2012–2013-as idényében a Galatasarayban eddig csak egy játékos, Burak Yilmaz volt képes gólt szerezni. Az antalyai születésű támadó a CFR ellen először egyszer, majd a visszavágón háromszor talált be, a Unitednek egyszer köszönt be.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ 

E-CSOPORT

  • Juventus (olasz)–Chelsea (angol) 3–0
  • Nordsjaelland (dán)–Sahtar Doneck (ukrán) 2–5

F-CSOPORT

  • BATE Boriszov (fehérorosz)–Lille OSC (francia) 0–2
  • Valencia (spanyol)–Bayern München (német) 1–1

G-CSOPORT

  • Szpartak Moszkva (orosz)–FC Barcelona (spanyol) 0–3
  • Benfica (portugál)–Celtic (skót) 2–1

H-CSOPORT

  • Galatasaray (török)–Manchester United (angol) 1–0
  • Kolozsvári CFR 1907 (romániai)–Sporting Braga (portugál) 3–1

 A H-CSOPORT ÁLLÁSA

  1. Manchester United       5             4             –             1             9–  5      +4           12
  2. Galatasaray        5             2             1             2             5–  5        0           7
  3. CFR 1907             5             2             1             2             8–  7      +1           7
  4. Braga    5             1             –             4             6–11      –5           3

 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X