Románverés utolsó másodpercben lőtt góllal (FOTÓK)


-A A+

A magyar futsalválogatott egészen hihetetlen végjáték után, a hosszabbítás utolsó másodpercében szerzett góllal 4-3-ra legyőzte a román válogatottat, ezzel 6-5-ös összesítéssel megnyerte a pótselejtezős párharcot, és kijutott a februári szerbiai Európa-bajnokságra.

Az egy héttel ezelőtti idegenbeli 2-2 után a debreceni visszavágót a magyarok kezdték jobban, Harnisch Ákos góljával már az 5. percben megszerezték a vezetést, s a folytatásban is rengeteg helyzetet dolgoztak ki. A lehetőségek azonban kimaradtak, az első félidő hajrájában pedig egyenlítettek a románok.A fordulást követően gyorsan átvették a vezetést a vendégek, ám a magyar csapat nagyot küzdött, és Hosszú Ádám egy megpattanó labdát a kapuba juttatott. A félidő hátralévő részében már nem esett gól, így következett a kétszer ötperces hosszabbítás, mely megint román góllal kezdődött. A magyarok ezt követően mindent megtettek a fordításért, rendre a kapust lehozva, öt a négy ellen támadtak, ám sokáig ez sem eredményezett gólt. A 47. percben aztán Dróth Zoltán szép lövéssel egyenlített, majd amikor már úgy tűnt, nem változik az eredmény, ugyanő egy hosszan előreívelt labdát az utolsó másodpercben a román kapus mellett a kapuba fejelt.








EZT OLVASTA MÁR?

X