Kihallgatták Joseph Blattert korrupció gyanújával


-A A+

A svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával kihallgatta Joseph Blattert, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökét.

A svájci legfőbb államügyész pénteki bejelentése szerint Blatter ellen hűtlen kezelés miatt folyik nyomozás, melynek nyomán házkutatást tartották az irodájában és számos iratot lefoglaltak.

A svájci hatóság tanúként szintén kihallgatta Michel Platinit, az európai szövetség (UEFA) elnökét annak kapcsán, hogy kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA alapjaiból származó pénz "állítólag 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkára lett kifizetve".

A 79 éves Blatter a FIFA pénteki végrehajtó bizottsági ülése után sajtótájékoztatót tartott volna, ám azt előbb elhalasztották, majd elmaradt, mivel mint utóbb kiderült, a vezető testület tanácskozása után hallgatták  ki a sportdiplomatát. Joseph Blattert azzal is gyanúsítják, hogy a FIFA érdekeivel ellentétes szerződést kötött a világbajnokságok televíziós jogairól.

"2015. május 27-e óta a FIFA mindenben együttműködik a svájci államügyészséggel, minden kért dokumentumot, adatot és információt átadott a hatóságnak és a jövőben is mindenben együttműködik, amíg a vizsgálat tart" - olvasható a FIFA közleményében.

A FIFA május végi kongresszusának nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be. Ezt követően a május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.







EZT OLVASTA MÁR?

X