Rio 2016: már hét aranyat jósolnak a magyaroknak


-A A+

A júliusban közzétett előrejelzésében szereplő öt helyett már hét aranyat jósol Magyarországnak a jövő évi riói olimpiára Luciano Barra, az Olasz Olimpiai Bizottság volt sportigazgatója.

Az ötkarikás eredmények megjósolásában sikeresnek számító szakember legfrissebb elemzése szerint a magyarok az éremtáblázat 12. helyén zárnak majd. A különféle statisztikákra, valamint az olimpiai sportágak világbajnokságaira alapozott előrejelzés szerint Magyarország - Hollandia mögött és Kenya előtt - úgy végez 20 éremmel, hogy sportolói a hét arany mellett 6 ezüstöt és 7 bronzot gyűjtenek Rio de Janeiróban.

Az élen Barra szerint az Egyesült Államok zár 92 éremmel, a megoszlást illetően 39 arannyal, 22 ezüsttel és 31 bronzzal, a második pedig a két hónapja még elsőnek jósolt Kína lesz 86 medállal (29 arany, 32 ezüst, 25 bronz). Az olasz szakember ezúttal is Oroszországot jósolja harmadiknak, amely szerinte 70 érmet nyer majd, ebből 21 lesz arany, 22 ezüst és 27 bronz.

Barra a 2012-es londoni játékok előtt egy évvel 16 medált, közte öt aranyat jósolt a magyaroknak, akik azonban ennél jobban szerepeltek: 8 aranyat és összesen 18 érmet nyertek.








EZT OLVASTA MÁR?

X