Az iráni női fociválogatott 8 tagja férfi


-A A+

Modzstabi Sarifi, egy, az iráni futballigához közel álló tisztviselő azt mondta az iráni médiának, hogy az iráni futballszövetség etikátlanul jár el, mikor engedélyezi, hogy az ország női fociválogatottjában 8 férfi játsszon.

Sarifi szerint ez a 8 játékos még nem esett át a nemváltó műtétjén, vagy nem zárult le a teljes nemváltó kezelésük.

A vádak hatására az iráni hatóságok szerdán elrendelték, hogy a női válogatott és a női fociliga első osztályú csapatainak játékosain azonnali tesztet kell elvégezni a nemük megállapítását illetően.

Iránban a női focisták természetesen hosszúujjúban és a hajukat teljesen elfedő hidzsábban lépnek pályára.

2014-ben már volt egy ehhez hasonló botrány, akkor az derült ki, hogy a női válogatottban négy olyan férfi játékos volt, akik vagy nemváltó műtétre vártak, vagy pedig szexuális fejlődési zavaraik voltak. Ezután vezették be a szúrópróbaszerű nemellenőrzéseket a ligában.

2010-ben az iráni női válogatott kapusának nemét illetően merültek föl kétségek.

A nemváltó műtétek meglepő módon legálisak a homoszexualitást és a házasság előtti szexet tiltó Iránban. Ezeket a műtéteket több fázisban teljesítik, és hogy mindennel meglegyenek, az általában 2 évbe telik. A mostani vádakban is főleg olyan játékosok szerepelnek, akiknél még nem telt le ez a 2 éves időszak.

A foci nagyon népszerű sport az iráni nők között, még annak ellenére is, hogy nem léphetnek be stadionokba férfi meccseket nézni. A női játékosokra ugyanakkor komoly kontrollt gyakorolhatnak a férjeik, szeptember elején például a válogatott csapat kapitánya nem utazhatott el a játékostársaival Malajziába, mert a férje nem engedte. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X