Böde beismerte: madarat lehetne vele fogatni


-A A+

Böde Dániel volt a magyar labdarúgó-válogatott hőse csütörtökön este, a Ferencváros támadója ugyanis csereként pályára lépve két góljával megfordította a Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést.

"Madarat lehetne velem fogatni, hihetetlen erőt adott, hogy a szurkolók már a mérkőzés előtt az én nevemet skandálták, bízom benne, hogy sikerült meghálálnom a bizalmat" - mondta a Groupama Arénában a találkozót követően Böde Dániel, aki a legutóbbi két Eb-selejtezőn még a keretbe sem kapott meghívót. "Amíg korábban a televízióban nézhettem csak a mérkőzéseket, nem gondoltam volna, hogy esetleg Európa-bajnokságon játszhatok, bízom benne, hogy továbbra is számítanának rám".

Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető játékossal kapcsolatban megjegyezte, hogy olyan típusú futballista, aki tökéletesen illik abba a játékba, amikor nyomást kell gyakorolni az ellenfélre, ezért is volt rá nagy szükség a második félidőben, ugyanakkor ha kontrákra kell játszani, akkor nem feltétlenül benne gondolkodik.

"Nagyon nehéz mérkőzés volt, de volt tartása a csapatnak, Böde Dani remekül szállt be és gyakorlatilag ő döntötte el a találkozót" - mondta Tőzsér Dániel, aki annak ellenére kezdőként kapott lehetőséget, hogy csak a mérkőzés napjának reggelén tért vissza Angliából az együtteshez, mivel megszületett a gyermeke.

Nikolics Nemanja azt hangsúlyozta, nagyon sajnálja, hogy a mérkőzés első helyzetét kihagyta, ezt követően ugyanis a vendégek találtak egy gólt. Ugyan a folytatásban szerinte megpróbáltak nyomni, de az utolsó passzokba mindig hiba csúszott."A második félidőben játékrendszert váltottunk és jött Böde Dani, aki eldöntötte a mérkőzést" - mondta a Lengyelországban játszó támadó, aki hozzátette, "fél szemmel figyelték" a románok mérkőzését, s ugyan sajnálják, hogy a rivális végül kiharcolta a döntetlent, de nagy dolognak tartja, hogy az utolsó fordulóban még van esélye a csapatnak kiharcolni a második helyet.

A magyar válogatott vasárnap a csoportban már biztos utolsó görögök otthonában zárja a selejtezősorozatot, s amennyiben több pontot szerez Pireuszban, mint a románok a Feröer-szigeteken, akkor csoportmásodikként kijut a 2016-os, franciaországi kontinensviadalra.








EZT OLVASTA MÁR?

X