Ötvenezer ember előtt iktatták be Kovács Ágnest az Arizona Állami Egyetem halhatatlanjai közé


-A A+

Ötvenezer néző előtt beiktatták az Arizona State University halhatatlanjai közé Kovács Ágnest. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő 2001 és 2005 között volt az egyetemi úszócsapat tagja.    

Kovács Ágnes, akit tavaly a vizes sportokat tömörítő nemzetközi hírességek csarnokába iktattak be, 2005-ben amerikai diplomát szerzett marketing és kommunikáció szakon, valamint végzős hallgatóként az egyetem legmagasabb kitüntetésében részesült négyéves kimagasló tanulmányi és sporteredményei elismeréséül. Az egyetemi úszócsapat tagjaként több egyetemi és NCAA-rekordot úszott, valamint amerikai bajnoki címet is szerzett, 200 yardos mellúszásban pedig jelenleg is ő tartja az egyetemi csúcsot.

"Jó újra itt lenni Arizonában. Nagyon jól telt az a négy év, amikor itt tanultam és úsztam. Felfoghatatlan, hogy milyen gyorsan megy az idő. Nagyon furcsa érzés, hogy amikor hazamentem innen, szinte még kislány voltam, ma meg már egy négyéves kisfiú boldog anyukája lehetek" - mondta az MTI-nek Kovács Ágnes.

"Több kitüntetésben is részesültem az évek során, de ez a mostani azért más, mert egyszerre ismeri el azt a két dolgot, ami mindig is kiemelten fontos volt számomra: a sportban és a tanulásban elért eredményeimet" - tette hozzá.

Kovács Ágnes második diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte közgazdász-szociológus szakon. Jelenleg  a Testnevelési Egyetemen doktori tanulmányait végzi, ahol óraadó is egyben.







EZT OLVASTA MÁR?

X