Eb-selejtező: nem kaparták ki a gesztenyét a magyar válogatottnak


-A A+

Pótselejtezőt kényszerül játszani a magyar labdarúgó válogatott a 2016-os franciaországi rendezésű Eb-n való részvételi jogáért, ugyanis kedden este az egyenes továbbjutását biztosító két mérkőzés eredménye kedvezőtlenül alakult.

Az emberhátrányban játszó török válogatott a már kvalifikált Izland elleni mérkőzés 89. percében szerezte meg győztes gólját, és ezzel romba döntötte az egyenes ágú magyar továbbjutási reményeket. Kedd este minden a janicsárok kedve szerint alakult, hiszen a csoportharmadikok versenyében csak akkor előzhették meg Magyarországot, ha Kazahsztánnak sikerül Rigában nyernie Lettország ellen. Persze, hogy sikerült.

A magyar nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először vehetne részt nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, legutóbb erre 1972-ben volt példa. Az európai szövetség (UEFA) szerdán az UEFA-koefficiens alapján állapítja meg, hogy mely négy csapat lesz kiemelt a november 12-14. és 15-17. közötti pótselejtező vasárnapi sorsolásán. A lehetséges ellenfelek: Norvégia, Ukrajna, Dánia, Svédország, Írország, Szlovénia és Bosznia-Hercegovina. A párharcok oda-visszavágón dőlnek el.

A 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon résztvevő válogatottak:

Franciaország (házigazdaként), Anglia, Csehország, Izland, Ausztria, Észak-Írország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Olaszország, Belgium, Wales, Albánia, Románia, Németország, Lengyelország, Oroszország, Szlovákia, Horvátország, Törökország

A pótselejtezős válogatottak:

Magyarország, Ukrajna, Dánia, Svédország, Írország, Szlovénia, Norvégia, Bosznia-Hercegovina

 








EZT OLVASTA MÁR?

X