A francia bajnokságban köthet ki az FC Barcelona


-A A+

Első hallásra hihetetlennek tűnik, de a Challenges magazin cikke alapján előfordulhat, hogy a Spanyolországtól függetlenedni óhajtó Katalónia kirakatcsapata, az FC Barcelona a francia bajnokságban köt ki.

A katalán nacionalisták már nagyon régen szeretnének elszakadni Spanyolországtól, ennek egyik érdekes fejezete lehet, ha a Barcelona „átszerződik” a Ligue 1-be.

A francia miniszterelnök, Manuel Valls nagy Barcelona-drukker hírében áll, ami nem csoda, hiszen édesapja a katalán fővárosban született. „Mindent figyelembe véve a Monaco is a francia ligában szerepel, ezt a Barcelona is megtehetné” – mondta Valls.

Egy másik, Le Journal du Dimanche című újság által készített interjúban Valls a Barcelona iránti imádatáról is beszélt. „Amikor tinédzser voltam Spanyolországban, néhány héttel Franco tábornok halála előtt kijutottam egy meccsre, és megtapasztaltam azt a fantasztikus hangulatot a Barcelona stadionjában. A Barca története nem csak a futballhoz kapcsolódik. Nagyon szeretem a játékot, és óriási Barca-drukker vagyok. Beleivódtak a vérembe.”

A spanyol kormány nem szeretné, hogy Katalónia elszakadjon, és magyarázata szerint ezt egyoldalúan nem is tehetné meg az ország törvényei alapján. Az új összetételű katalán parlament nemrég alakult meg, az elnök személyéről november 9-én szavaznak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X