Újabb hat magyar vízilabdázót választottak a Hírességek Csarnokába


-A A+

Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán személyében újabb hat magyar vízilabdázót választottak be a sportág hírességeinek csarnokába.

A magyar szövetség (MVLSZ) honlapjának beszámolója szerint az International Swimming Hall of Fame (ISHOF), azaz a vizes sportágak halhatatlanjait tömörítő nemzetközi szervezet Team Hungary néven választotta tagjai közé a 2000-es sydneyi, a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpián is aranyérmes hat vízilabdázót.

Az MVLSZ elnöke, a háromszoros olimpiai bajnok magyar válogatott szövetségi kapitánya, Kemény Dénes az ISHOF jelölőbizottságának és a döntőbizottságának is tagja volt. A mostani döntés után úgy fogalmazott: korábbi játékosai megérdemelték az elismerést. "Elmondtam az érintetteknek, hogy nem feltétlenül nézne ki jól, hogy minden évben az egyiküket választjuk be, és abc-sorrendben teszünk különbséget, sokkal elegánsabb a páratlan eredménysorral rendelkező hat játékos mellett egyszerre letenni a voksot. Örülök, hogy így történt" - nyilatkozta Kemény.

A magyar vízilabdázók már szép számban képviseltetik magukat, hiszen a Hírességek Csarnokának tagja Faragó Tamás, Gyarmati Dezső, Halassy Olivér, Homonnai Márton, Kárpáti György, Kemény Dénes, Komjádi Béla, Lemhényi Dezső, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Németh János, Szivós István, id. Szivós István és Zólyomi András is. A most beválasztott hat sportolót jövő júliusban, az amerikai Santa Clarában iktatják be hivatalosan a tagok közé.

További díjazottak:
Aaron Piersol (Egyesült Államok), Camille Muffat (Franciaország), DaraTorres (Egyesült Államok) - úszás
Gui Jingjing (Kína), Dmitrij Sautin (Oroszország) - műugrás
Yelena Azarova (Oroszország) - szinkronúszás
Larisa Ilchenko (Oroszország) - hosszútávúszás
Az edzők között:
Bob Bowman (Egyesült Államok)







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X