A hamburgiaknak nem kell az olimpia, Budapestnek 3 ellenfele maradt


-A A+

A hamburgi lakosság nemet mondott a 2024-es nyári olimpia megrendezésének ötletére, így a német város nem lesz házigazda – Budapest, Los Angeles, Párizs és Róma maradt versenyben az ötkarikás játékok rendezési jogának elnyeréséért.

A Hamburger Morgenpost tudósítása szerint a hamburgi lakosság 51.7 százaléka mondott nemet a rendezésre, 48.3 százalék igent. A voksoláson 652 817 hamburgi polgár járult a szavazóurnákhoz. A vitorlásversenyek helyszínéül kiszemelt Kielben az igenek voltak meggyőző többségben, ám ez nem osztott, nem szorzott.

„Hamburg polgárai meghozták döntésüket. Ez alapján Hamburg nem pályázik a 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezésére. El kell fogadnunk az eredményt, mely kötelező érvényű számunkra” – jelentette be a végeredményt a rendezést támogató Olaf Scholz polgármester.

A városvezető nagy csalódásként értékelte a végeredményt, a kommentárok pedig az egész német sport vereségének nevezték a népszavazást, egyben emlékeztettek arra, hogy Németország két év alatt már a második „olimpiai vereségét" szenvedte el, hiszen 2013-ban a müncheni lakosok utasították el a város kandidálását a 2022-es téli ötkarikás játékokra.

Tavasszal még a hamburgiak 64 százaléka pártolta a rendezést, nagyrészt ezért határozott úgy a Német Olimpiai Bizottság, hogy Berlin helyett a kikötőváros jelentkezzen. A közelmúltbeli korrupciós ügy, a 2006-os németországi labdarúgó-világbajnokság helyszínkijelölése körüli botrány, a párizsi terrortámadások és a terrorfenyegetés miatt elmaradt hannoveri Németország–Hollandia barátságos meccs után viszont – egy közelmúltbeli felmérés szerint – már csak 56 százalékos volt az olimpiarendezés támogatottsága.

Az ellenzők azt hangoztatták, hogy túl sokba kerülne az esemény lebonyolítása. Hamburg 11,2 milliárd euróból (3500 milliárd forint) rendezte volna meg a 2024-es játékokat, ehhez az összeghez az adófizetők 7.4 milliárddal járultak volna hozzá, a fennmaradó 3.8 milliárdot pedig egyéb forrásokból kellett volna előteremteni. A pályázó városok közül Hamburg büdzséje lett volna a legnagyobb.

A hamburgi szavazást követően már csak Budapest, Los Angeles, Párizs és Róma versenyez a rendezésért. A budapesti pályázatról elkészített júniusi megvalósíthatósági tanulmány 774 milliárd forintra becsülte a szükséges befektetés összegét.

A 2024-es olimpia rendezési jogát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2017-es, limai kongresszusán ítélik oda a versenyben maradt négy pályázó egyikének.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X