Úszó Eb: Hosszú Katinka és Bernek Péter aranyérmet nyert a nyitónapon


-A A+

Hosszú Katinka női 400 méter vegyesen, míg Bernek Péter férfi 400 méter gyorson nyert aranyérmet a netánjai rövidpályás úszó Európa-bajnokság szerdai nyitónapján.

A nyitónapon Hosszú már a délelőtti selejtezőben remekelt, hiszen világcsúcsot ért el 400 méter vegyesen 4:19.46 perccel, s ettől alig elmaradva, 4:19.75-tel, több testhossznyi előnnyel győzött a délutáni döntőben. Ez volt pályafutása tizedik rövidpályás Eb-érme, a három ezüst és két bronz mellé ötödik aranyát szerezve meg. Mögötte másodikként csapott a célba Jakabos Zsuzsanna, őt azonban utólag kizárták szabálytalan forduló miatt. Hosszú később a 100 méter hát elődöntőjében is érdekelt volt, ahonnan 56.49 másodperccel, toronymagasan a legjobb idővel biztosította helyét a csütörtöki döntőben.

A szerdai másik magyar aranyérmet Bernek Péter érdemelte ki 400 méter gyorson, a szám világbajnoki címvédőjeként gyakorlatilag végig vezetve győzött 3:35.46 perces időeredménnyel. Győzelmével 97-re nőtt a 25 méteres medencében eddig kiérdemelt magyar Eb-érmek mennyisége. Bernek maga pedig két második és egy harmadik hely után most első ízben végzett elsőként rövidpályás kontinensviadalon.

A nap negyedik magyar egyéni döntőse, Földházi Dávid 1:51.61 perccel a hatodik lett 200 méter háton. 

A férfi gyorsváltók 4x50 méteres vetélkedőjében a Takács Krisztián, Lobanovszkij Maxim, Lavotha Oszkár, Mészáros Márk összetételű négyes hatodikként zárt, idejük 1:26.47 perces országos csúcs, a régi ennél bő egy másodperccel volt gyengébb (1:27.56).

A csütörtöki döntőbe a második legjobb idővel került be az éppen aznap 30 esztendős Cseh László, aki a szerda délelőtti selejtezőben 49.93 másodperces teljesítményével saját - csaknem három esztendeje felállított 50.72-es - országos csúcsát javította meg, s bár ettől az esti elődöntőben valamelyest elmaradt, 50.10-es eredményénél így is csupán egy jobb akadt.

A női 50 méter mell elődöntőjében Sebestyén Dalma 31.17-tel futamában a 8., összesítésben pedig a 15. helyen végzett.

Hosszú és Cseh mellett a nyitónapon a csütörtöki fináléba úszta még magát Kapás Boglárka is, aki az előfutamokban a mezőny legjobb idejét érve el, 8:17.68 perc alatt ért célba 800 méter gyorson.








EZT OLVASTA MÁR?

X