Női kézilabda-vb: a magyarok a lengyelekkel, a románok a brazilokkal játszanak


-A A+

A lengyel válogatott lesz a magyar csapat ellenfele a dániai női kézilabda-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A román lányok a világbajnok brazilokkal játszanak.

A nemzetközi szövetség (IHF) előzetes programja szerint a magyar-lengyel találkozót hétfőn rendeznék, mert a szintén 16 közé jutott dán, svéd, német és norvég együttesnek vasárnapra van foglalt időpontja. A dánok és a svédek azonban éppen egymással találkoznak, így van esély vasárnapi összecsapásra is. A döntés legkésőbb szombaton délelőtt megszületik.

Németh András szövetség kapitány csapata úgy lett csoportjában a második, hogy a londoni olimpián döntős montenegróiak péntek este legyőzték a házigazda dánokat, így ők végeztek a herningi hatos első helyén. A magyarok csoportmásodikként a naestvedi csoport harmadikját, a lengyel együttest kapták az olimpiai kvóta megszerzése miatt fontos nyolcaddöntőre.

A magyar csapat eddig 75-ször találkozott a lengyel válogatottal, 63-szor nyert, 4-szer döntetlent ért el, és 8-szor kikapott. Az eddigi utolsó összecsapásra 2009. november 21-én került sor Győrben, a Pannon Kupán, akkor a magyarok 32-22-re diadalmaskodtak.

Mivel a tavalyi Eb-n a magyarok előtt végzett norvég, spanyol, svéd, montenegrói és francia együttes, valamint a riói ötkarikás játékokon házigazdaként szereplő, most címvédő brazil válogatott is bejutott a 16 közé, gyakorlatilag a vasárnapi-hétfői nyolcaddöntők győztesei egészen biztosan részt vehetnek majd olimpiai kijutásról határozó márciusi kvalifikációs tornán.

Eredmények, 5. forduló:

A csoport (Herning): Montenegró-Dánia 23-21 (12-7), korábban: Magyarország-Japán 31-21 (17-11), Szerbia-Tunézia 43-21 (23-10)

A végeredmény: 1. Montenegró 9 pont, 2. Magyarország 8, 3. Dánia 6, 4. Szerbia 5, 5. Japán 2, 6. Tunézia 0

B csoport (Naestved): Svédország-Kuba 49-25 (23-12), korábban: Hollandia-Lengyelország 31-20 (14-9), Angola-Kína 32-29 (15-11)

A végeredmény: 1. Hollandia 9 (183-116), 2. Svédország 9 (192-134), 3. Lengyelország 6, 4. Angola 4, 5. Kína 2, 6. Kuba 0   

C csoport (Kolding): Németország-Kongói DK 37-19 (18-11), korábban: Brazília-Franciaország 21-20 (11-9), Koreai Köztársaság-Argentína 29-22 (14-12)

A végeredmény: 1. Brazília 9 pont, 2. Franciaország 7, 3. Németország 6, 4. Koreai Köztársaság 6, 5. Argentína 2, 6. Kongói DK 0   

D csoport (Frederikshavn): Norvégia-Spanyolország 29-26 (18-12), korábban: Oroszország-Románia 30-27 (17-16), Puerto Rico-Kazahsztán 30-27 (18-14)

A végeredmény: 1. Oroszország 10 pont, 2. Norvégia 8, 3. Spanyolország 6, 4. Románia 4, 5. Puerto Rico 2, 6. Kazahsztán 0

A csoportok első négy helyezettje bejutott a nyolcaddöntőbe. Az ötödikek a 17-20., a hatodikok a 21-24. helyért folytatják.

A nyolcaddöntő párosítása:

Magyarország-Lengyelország

Montenegró-Angola

Dánia-Svédország

Hollandia-Szerbia

Brazília-Románia

Oroszország-Koreai Köztársaság

Franciaország-Spanyolország

Norvégia-Németország

A nemzetközi szövetség később közli a kezdési időpontokat.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X