EURO-2016 - Francia-román nyitómeccs lesz


-A A+

A házigazda francia válogatott mellett Albánia, Románia és Svájc került az A csoportba a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság Párizsban rendezett szombati sorsolásán.

A hazaiak a román csapattal játsszák a nyitómeccset június 10-én 22 órától a párizsi Stade de France-ban. A román válogatott Svájccal július 15-én játszik 19 órától a párizsi Parc de Princes-ben, az albán csapattal pedig 19-én 22 órától Lyonban (Stade des Lumières). A hat négyesből az első két helyezett mellett a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe.

B csoport:

Anglia, Wales, Szlovákia és Oroszország került a B csoportba. A két brit csapat a második fordulóban találkozik majd egymással.

C csoport:

A világbajnok német válogatott mellett Észak-Írország, Lengyelország és Ukrajna került a C csoportba. A németek és a lengyelek a selejtezősorozatban is egy csoportban szerepeltek.

D csoport:

A címvédő Spanyolország, valamint Törökország, Csehország és Horvátország került a D csoportba. A törökök a selejtezőből legjobb csoportharmadikként jutottak ki a kontinensviadalra a magyarok elől megkaparintva ezt a lehetőséget.

E csoport:

A világranglista-vezető Belgium, Írország, Svédország és Olaszország szerepel együtt az E csoportban.  A belgák jelenleg a világranglista élén állnak, és hozzájuk hasonlóan az olaszok is csoportelsőként jutottak ki az Eb-re, míg az írek és a svédek pótselejtezőn harcolták ki a részvételt.

F csoport: 

A magyar labdarúgó-válogatott Portugáliával, Izlanddal és Ausztriával került az F csoportba.  Bernd Storck szövetségi kapitány együttese első meccsét június 14-én Bordeaux-ban játssza Ausztriával. Négy nappal később az északi szigetország lesz az ellenfél Marseille-ben, míg június 22-én, Lyonban a Portugália elleni összecsapással zárul csoportkör. A kontinensviadalra 44 év után visszatérő magyarok valamennyi találkozója 19 órakor kezdődik majd.

A legerősebb, első kalapból kapott Portugáliával az ősszel rajtoló világbajnoki selejtezősorozatban is találkozik majd a magyar csapat, az osztrákok elleni párharc pedig annyiban lesz különleges, hogy a két nemzeti együttes éppen egymás ellen játszotta a legtöbb meccset, szám szerint eddig 136-ot.

A magyarok mérlege csak a négyes favoritjának számító portugálok ellen negatív, őket viszont még soha nem sikerült legyőzni. A két gárda eddig tízszer találkozott egymással, három döntetlen mellett a portugálok hétszer diadalmaskodtak. A döntetlenek valamennyi alkalommal barátságos meccsen - s a legutóbbi 1983-ban - születtek. 

A világversenyen újonc és a leggyengébb, negyedik kalapból kisorsolt Izland ellen viszont húsz éve veretlenek a magyarok, tíz meccsen hét győzelem és három vereség a mérleg. Az északiak legutóbb 1995 júniusában nyertek a magyarok ellen Eb-selejtezőn, az azóta lejátszott öt meccsen mindannyiszor vereséget szenvedtek, legutóbb a 2011 augusztusában, budapesti barátságos találkozón 4-0-ra. 

Az örökrivális osztrákokkal szemben szintén magyar fölényt mutat a mérleg: a nemzeti együttes 66 győzelem mellett 30 döntetlent és 40 vereséget számlál. A két gárda a rengeteg közös összecsapás ellenére legutóbb közel tíz éve, 2006 augusztusában játszott egymással, akkor 2-1-re nyert Magyarország.

A magyar érdekeltségű F csoport programja:

1. forduló, 2016. június 14., kedd:

Ausztria-MAGYARORSZÁG, Bordeaux 19.00
Portugália-Izland, St. Étienne 22.00

2. forduló, 2016. június 19., szombat:

Izland-MAGYARORSZÁG, Marseille 19.00
Portugália-Ausztria, Párizs (Parc des Princes) 22.00

3. (utolsó) forduló, 2016. június 22., szerda:

MAGYARORSZÁG-Portugália, Lyon 19.00
Izland-Ausztria, Párizs (Stade de France) 19.00

 








EZT OLVASTA MÁR?

X