Ménné „selejtezik" Overdosét, az egykor veretlen csodalovat


-A A+

Utolsó versenyszezonjára készül Overdose, az elmúlt évek legsikeresebb magyar lova. A pannoniaoverdose.hu holnap csütörtöki tájékoztatása szerint Mikóczy Zoltán társtulajdonos bízik benne: a ló egészségi állapota meg fogja engedni, hogy versenyben fusson.overdose

Ha sikerül jövőre tréningbe állítani, akkor csapatának az a fő célja, hogy olyan versenyekben fusson, amelyek növelhetik a tenyészértékét, mivel ez lesz az utolsó versenyszezonja, 2014-ben ménesbe megy. A cél Európa valamely vezető ménese, azzal a kikötéssel, hogy évente minimum 10-15 anyakancát Magyarországról vihessenek hozzá.

Overdose-t januárban elvitték Dubajba, ahol még az előtt megsérült, hogy a tervezett három versenyből egyet is lefutott volna. Március 15-én hazaérkezett, azóta zajlik a felépülése.

A 2010 augusztusáig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyerő ló 12 győzelem után savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, emiatt veszélybe került karrierje. 2010-ben vissza tudott térni, de két megnyert futam után csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén.

overdose lo loversenyTavaly viszont ismét győzött, mégpedig Hoppegartenben, majd a Haydock Parkban és a Royal Ascoton is újfent bizonyította egyedülálló tehetségét, utóbbi helyszínen kiváló futással, alig több mint egy lóhosszal a győztestől lemaradva a negyedik helyen ért célba. Overdose tavaly november 13-án, Rómában futott legutóbb, és akkor győzött.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X