Platini megszegte az eltiltást, vizsgálat indul ellene


-A A+

Vizsgálatot indít a FIFA az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) eltiltott elnöke, Michel Platini ellen, amiért részt vett egy dubaji díjátadó gálán.

A Globe Soccer Awards ünnepélyes díjátadóját vasárnap tartották Dubajban. Az eseményen - amelyen négy kategóriában is elismerték az FC Barcelona csapatát - megjelent az UEFA első embere, a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnöke, pedig - Joseph Blatter FIFA-elnökhöz hasonlóan - december 21-én nyolc évre eltiltották a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől.

A FIFA szóvivője erre reagálva jelentette be, hogy az etikai bizottság vizsgálatot indít Platini ellen.

A francia sportvezetőt először - október elején - 90 napra függesztették fel, ennek ellenére november közepén bement az UEFA svájci székházába, és a munkatársaival együtt egyperces csenddel emlékezett a párizsi merényletek áldozataira. Ekkor már felvetődött, hogy szabályt sértett, de az esetnek végül nem lettek következményei.

A nyolcéves eltiltást a FIFA független etikai bizottsága összeférhetetlenséggel és hűtlen kezeléssel indokolta. Platini kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet - mint mondta - tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, és eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja majd meg.

Az etikai bizottság álláspontja szerint a 2011-ben átutalt kétmillió svájci frankos kifizetésnek "semmilyen jogalapja nem volt". A két sportvezető rögtön jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen.








EZT OLVASTA MÁR?

X