Liga 1: újra növelte előnyét a listavezető Steaua


-A A+

 

A labdarúgó Liga 1 tizennyolcadik fordulójának első két játéknapján minden a listavezető Bukaresti Steaua kezére játszott: míg a bakák magabiztos teniszgyőzelemmel tértek haza Chiajnáról, addig a végső győzelemre névleg még esélyes csapatok pontot, pontokat hullajtottak el.chipciu-bun

Furcsamód a Liga 1 „tavaszi idénye” első fordulóját november 30-án kezdték el az élvonalbeli együttesek. A Hivatásos Labdarőgó Liga (LPF) azt reméli, hogy a tél beállta előtt két, de akár három fordulót is lebonyolíthatnak, ugyanis az elmúlt években a februári végi, március eleji latyakos pályák sokkal inkább megkeserítették a csapatok dolgát, mint a decemberi enyhe tél.

A „tavaszi idény” első összecsapását a Kolozsvár Arénában rendezték, ahol a dobogós Pandurii azt remélte, hogy győzelmével továbbra is tapadhat a listavezető Steauához, de főleg a második helyezett Astrához. A utolsókat rúgó Universitatea labdarúgói csak a szurkolók unszolására álltak ki, ugyanis hónapok óta nem kaptak fizetést. Ehhez képest egy küzdelmes, fordulatos mérkőzést láthatott a 30 ezres stadionba kilátogató 1000 néző. Mi több, az egyetemisták vezetéshez is jutottak a 38. percben, amikor Dinu 6 méterről a kapuba küldte Pailinho beívelését. A Târgu Jiu-iaknak csak a 72. percben sikerült egyenlíteniük, így két, a végső elszámolásnál fontosnak számító pontot hagytak Kolozsváron.u-pandurri

A pénteki játéknap második összecsapásához sok csapat fűzött sok reményt, hiszen a Steaua üldözői azt remélték, hogy a Brassóban botló éllovas a Concordia Chiajna ellen is pontokat veszít. Ehhez képest a fővárosi bakák kiütéses 6-0-s vereséget mértek vendéglátóikra és 44-re növelték pontjaik számát.

 Szombaton erdélyi rangadót rendeztek Szászmedgyesen, ahol a hazai Gaz Metan a sorsfontosságú Bajnokok Ligája-mérkőzés elé néző Kolozsvári CFR 1907-et fogadta. Paulo Sergio pihentette a hétközi Román Kupán 120 percet játszó legjobbjait, hiszen szerdán minden energiacseppre szükségük lesz a Manchester United ellen. A regnáló bajnok ennek ellenére vezetéshez jutott a 36. percben Diogo Valente fejesgóljával., amit a második félidő első harmadában Llullaku „hatástalanított”.

A vasutasok prtugál trénere ezután felküldte Bastost, Rui Pedrót és Kapetanoszt, de több gól nem esett.

Liga 1, tizennyolcadik forduló

Eredmények

  • Kolozsvári U – Pandurii 1-1
  • Concordia – Steaua 0-6
  • Brassói FC – Viitorul 3-1
  • Gaz Metan – Kolozsvári CFR 1-1
  • Ceahlăul – Petrolul 0-2
  • FC Vaslui – Rapid 1-0

Hétfő

  • Oţelul – CSMS Iaşi (18 óra)
  • Astra – Besztercei Gloria (19 óra)
  • Dinamo – CS Turnu Severin (20.30)







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X