Ezt gondolják Hosszú Katinka szülei lányuk harcáról


-A A+

Hosszú Katinka nagy port kavart két sajtótájékoztatójával, amelyeken nekiment a Magyar Úszószövetségnek. A világbajnok úszót, akit csütörtök este az Év sportolónőjének választottak félti édesapja, aki a Best magazinnak nyilatkozott az ügyről, míg édesanyja a klasszis távollétében átvette a neki járó díjat.

„Féltem a lányomat” – mondta Hosszú István, Katinka édesapja a kialakult helyzetre utalva. „Úgy gondolom semmi rosszat nem tett a férjével. Természetesen nem mindegy, hogy mi keveredik majd ki ebből a történetből, de szerintem hamarosan elcsitulnak a kedélyek. Most az a fontos, hogy a lányom csak az úszással foglakozzon. Többet nem mondanék, mert Katinkáék azon az állásponton vannak, hogy ne nyilatkozzunk.”

A Vasas klasszisa Austinban versenyez a hétvégén, ezért nem vehette át az Év Sportolója-gálán a neki járó díjat, amely 2015 legjobb női versenyzőjének jár. Helyette édesanyja, Bakos Barbara köszönte meg az elismerést, s mondott is néhány szót. A lányom sajnálja, hogy nem lehet itt, de nagyon köszöni a díjat. Az én kislányom olyan, hogy ha valamit eltervez, akkor azt meg is valósítja. Kívánom neki, hogy idén minden célját elérje” – mondta Katinka édesanyja.

„Köszönöm az elismerést! Nagyon jól esik! Sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni, de drága Anyukám gyönyörű volt!” - írta Katinka.

Az eseményen részt vett Kiss László szövetségi kapitány és Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke is, akik elégedettnek tűntek a számos úszó sikernek hála, de Shane Tusup megtapsolásából - az Év edzője versenyben lett 2. – látványosan nem vették ki a részüket.








EZT OLVASTA MÁR?

X