Vízilabda-Eb: nyolc között a magyarok, a románok kiestek


-A A+

Bejutott a legjobb nyolc közé a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon: Benedek Tibor együttese a nyolcaddöntőben a grúzokat győzte le 14-3-ra. Ezzel bebiztosította, hogy ha a szerb fővárosban nem szerzi meg az egyetlen kiadó kvótát, akkor ott legyen Triesztben, az áprilisi olimpiai kvalifikációs viadalon, ahol további négy riói hely talál gazdára.

Az Eb-n a magyarok következő ellenfele az olimpiai bajnok horvát válogatott lesz. A kedden, romániai idő szerint 21.15-kor kezdődő mérkőzés tétje az elődöntőbe jutás.

Az elején úgy tűnt, pillanatok alatt átgázol a magyar együttes az ellenfelén, az első négy támadását góllal fejezte be. Ráadásul a védekezésre is koncentrált, hat lövésből csak kettő jutott el Nagy Viktor kapujáig, ezeket pedig könnyedén fogta a hálóőr. Ezt követően támadásban kissé megakadt a magyar válogatott, a grúzok pedig két perccel a játékrész vége előtt egy ejtéssel megszerezték első góljukat (4-1).

A második negyednek több mint a felét "hozták le" lőtt gól nélkül a csapatok, majd a csapatkapitány Varga Dániel volt eredményes emberelőnyös helyzetben. A negyed aztán további magyar gólokat hozott - igaz, a grúzok is betaláltak egyszer -, így hatra nőtt a különbség a mérkőzés felére (8-2).

A harmadik felvonásban már Bisztritsányi Dávid tempózott a háló előtt, s figyelte, hogy elöl az addiginál kicsit lassabbak voltak társai, akik több helyzetet is elrontottak. Ennek ellenére ezt a játékrészt is megnyerte a magyar együttes

A zárónegyed második felére úgy tűnt, a grúzok minden erejükkel elkészültek, szinte lövésig sem jutottak támadásaik végén. A magyaroknak a helyzetek kihasználása okozott némi gondot, de így is magabiztos, fölényes diadalt arattak.

Benedek: jó csapattá váltunk

„Játszottunk eddig négy mérkőzést, mindegyik a maga nemében volt fontos, még a törökök elleni is. Mi ez alatt a négy mérkőzés alatt megerősödtünk és egy jó csapattá váltunk, nagyon bízom a holnaputáni győzelemben" - nyilatkozta az MTI-nek a találkozót követően Benedek Tibor szövetségi kapitány, aki szerint nincs jelentősége annak, hogy a görögök elleni nyitómérkőzés után három, viszonylag gyengébb képességű riválissal szemben kellett vízbe szállni.

"Minden mérkőzésnek hatalmas jelentősége volt, egyiket sem lehetett félvállról venni" - tette hozzá. A válogatottba három év szünet után visszatért Kis Gábor elmondta, a görög meccset követő szakasz most zárult le, ezeket a találkozókat kellett maximálisan kihasználni arra, hogy felkészüljenek a horvátok elleni negyeddöntőre."Az egy teljesen más mérkőzés lesz, teljesen más bíráskodással. Egyelőre mi is csak találgatjuk, hogy milyen összecsapásra számíthatunk. A horvátok fizikálisan erősebbek, mint a görögök, de én nagyon bizakodó vagyok, úgy gondolom, a csapat meg tudja verni a horvátokat, és be tud jutni a négy közé" - vélekedett Kis Gábor. Az olimpiai bajnok center megjegyezte, nagyon várja már a horvátok elleni összecsapást, mivel az elmúlt találkozókon csak "pattogtak" le róla a védők, és "minden nézésére kontrát kapott". "Várom már, hogy ilyen téren is elkezdődjön nekem ez az Európa-bajnokság." - tette hozzá.

A férfi Eb-n egyetlen kvóta talál gazdára, a szerb, a horvát és a görög csapat azonban már biztos résztvevője a riói olimpiának. Amennyiben a magyar válogatott itt nem tudja kiharcolni a kvalifikációt, akkor áprilisban, a trieszti tornán teheti ezt meg. 

A románok kiestek, oda az olimpiai álom

A magyarok csoportjából harmadikként továbbjutott görögök hatgólos győzelmet arattak a románok felett a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság férfi nyolcaddöntőjében. A világbajnoki bronzérmes együttes hétfőn a spanyol csapattal mérkőzik meg az elődöntőbe kerülésért.

Eredmények:

  • Görögország-Románia 15-9 (5-3, 5-3, 4-1, 1-2)    
  • Oroszország-Németország 9-6
  • Olaszország-Törökország 16-2 (4-0, 3-0, 5-1, 4-1)
  • Magyarország-Grúzia 14-3 (4-1, 4-1, 3-1, 3-0)
     







EZT OLVASTA MÁR?

X