Hosszú és Tusup „kihagyja” a budapesti FINA-gálát


-A A+

Hosszú Katinka és edzője – egyben férje –, Shane Tusup levélben tájékoztatta a Magyar Úszószövetséget, hogy nem vesz részt a január 31-i budapesti FINA-gálán.

A Nemzetközi Úszószövetség január utolsó napjára a magyar fővárosba hívta meg 2015 legjobbjait évi rangos díjátadójára.

Hosszú és Tusup közölte a szövetséggel: képviseletükben valaki részt vesz a ceremónián.

A FINA szokásos éves díjátadóján jutalmazzák a világszövetséghez tartozó sportágak legjobbjait, s Hosszúnak jó esélye van, hogy 2014 után ismét elnyerje az év legjobb úszónője címet.

A többszörös világ- és Európa-bajnok versenyző a gála idején valószínűleg a luxemburgi Euro Meet úszófesztiválon áll rajhoz, amelynek a honlapján megjelent múlt heti közlemény szerint ott lesz a január 29-31-én sorra kerülő verseny mezőnyében. 

Hosszú a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) január 14-i ünnepségén, az Év sportolója gálán sem jelent meg, helyette édesanyja vette át az év legjobb női sportolójának járó elismerést. 

Amint a MOB csütörtökön az MTI-nek megerősítette, Borkai Zsolt szerdán este beszélt Hosszú Katinkával, s abban maradtak, a jövő héten egyeztetnek időpontot a vitás kérdések rendezésére. A MOB-elnök elmondta, Hosszú hívta őt telefonon, s megbeszélték, amikor nizzai versenye után a jövő héten hazajön, kitűznek egy időpontot a négyszemközti találkozóra. 

Hosszú Katinka először karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit január 6-án, ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, egyben kijelentette: nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben. Erre a sajtóeseményre Kiss László is elment, ám utána hiába próbált beszélni az úszóval, Hosszú elhagyta a termet. A szövetségi kapitány az ügy folyományaként lemondott posztjáról, de három nappal később Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök közölte, hogy a szakember meggondolta magát, és folytatja a munkát.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X